2014-03-11 17:43:30• hírek • Szatmár.ro

Sztárszereposztással érkezik Szatmárnémetibe az Abigél

A magyarországi színpadról és a tévéből ismert színészek serege szerepel a Bánfalvy Stúdió Abigél című előadásában, amelyet április 6-án fognak Szatmárnémetiben játszani, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.

Az előadást 19 órától fogják játszani, ám amennyiben nagy lesz az érdeklődés, akkor 15 órától is színpadra tűzik Szabó Magda Abigél című regénye alapján összeállított előadást, amelynek rendezője Szikora János, producere pedig Bánfalvy Ági.

Szabó Magda Abigél című műve, harmincöt-negyven éve a kiapadhatatlan érdeklődés középpontjában áll, legyen szó a sokadik kiadását megélő regényről, vagy akár az abból készült, évről-évre levetítésre kerülő tv-filmsorozatról.

Vitay Georgina és társainak története olyan kulturális identitásunk részét képező mű, amely minden generáció számára meghatározó érvényű jelentőséggel bír. E közkedvelt alkotásból Bánfalvy Ági, az 1978-as tévésorozat egyik főszereplője készített színpadi adaptációt, Szikora János rendező segítségével. Az előadás - amely egyébként a mű prózai ősbemutatója is egyben - honi viszonylatban sztárszereposztásban kerül színpadra, az ismert és elismert művészek mellett fiatal, mostanság tévés és filmes munkáikkal érdemeket és népszerűséget szerzett színészek (pl. Hujber Ferenc, Kiss Ramóna, Száraz Dénes) is színre lépnek. A darab a csipetnyi frissesség mellett a lehető legnagyobb hűségre törekedett, és olyan szellemiségben mutatja be a Matula Leánynevelő Intézet növendékeinek és tanárainak második világháború alatt játszódó megható történetét, ahogyan azt Szabó Magda megálmodta és megírta.

Abigél - jelenet az előadásból

Az előadás szereposztása:

Vitay tábornok: Trokán Péter/Harmath Imre
Vitay Georgina: Bugár Anna
Kőnig tanár úr: Schlanger András/Lengyel Ferenc
Zsuzsanna testvér: Fábián Anita/Gregor Bernadett
Horn Mici: Bánfalvy Ági/Bordán Irén
Kuncz Ferenc: Hujber Ferenc/Németh Kristóf/Farkas Zoltán
Torma Gedeon: Körvélyessy Zsolt/Dóczy Péter
Kalmár Péter: Pindroch Csaba/Száraz Dénes/Farkas Zoltán
Erzsébet testvér: Rátonyi Hajni/Iván Ildikó
Püspök: Harmath Imre/Imre István
Torma: Kiss Ramóna
Kis: Losonci Krisztina/Érsek-Obádovics Mercédesz
Szabó: Vanya Tímea
Bánki: Girbicz Adrienn
Schőn: Görgényi Fruzsina
Murai: Kötél Orsolya/Losonci Krisztina
Naczák: Nagy Enikő
Kovács: Leczkési Dóra
Pincér:Pawlik Marcell
Szanitéc: Darányi Ádám
Smasszer: Baji Ákos

A legenda tovább él - Sztárszereposztás Szatmárnémetiben.
Jegyrendelés, információ: 0261-712-106

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: