2011-07-08 17:33:27• hírek • Szatmar.ro

A szatmári atlétika zászlósai

Fülöp György és Nagy Atilla lettek volna a Megyei Ifjúsági és Sport Igazgatóság szokásos sajtótájékoztatójának pénteki szárvendégei, ám meg nem nevezett okokból kifolyólag a sportoló nem jelent meg, így a mester egyedül beszélt eddigi pályafutásáról, eredményeiről, terveiről.

Kiderült, hogy a 65 esztendős Fülöp György pontosan negyven évvel ezelőtt kezdte edzői pályafutását, majd öt évvel később lépett a tanári pályára. A hetvenes években olyan sikeres atlétákkal dolgozhatott együtt, mint Seles Rodica vagy Valean Rodica, majd a 70-es évek második felében jött Selever Vasile, aki nem kevesebb, mint 18 évig tartotta az 50 és 60 méteres síkfutás országos rekordját, az 1981-es Universiadén pedig tagja volt a bronzérmes 400x100-as váltónak. Ebben a periódusban, 1976-78 között Fülöp látta el a román sprintválogatott irányítását.

A 80-as évek végén Glodean Marius és Florescu Carmen, a 90-es évek elején pedig Katócz Izabella öt és hétpróbázó valamint Rusu Cosmin súlylökő szállította az érmeket.

Ami Nagy Attilát illeti, őt 1999-ben 11 évesen nagybátyja vitte le a sportpályára, akkor került Fülöp mester kezei alá. „Eleinte a kombinált számokban versenyzett, és ezek igen jó alapot jelentettek a mostani fő száma, a 400 méter gát előtt" magyarázta Fülöp. Atilla eredményességét remekül mutatja, hogy az elmúlt tíz évben nem múlt el úgy esztendő, hogy nem nyerjen legalább két érmet!


Fülöp György, a szatmári atlétika óriása
Fülöp György, a szatmári atlétika óriása


Fülöp elmondta, a többpróbás számokban összesen 8 arany és 7 ezüst a mérlege, a 400 méteres gátfutásban kétszer nyert junior I-es ob-t, háromszor lett első az ifjúsági korosztályban, és a felnőttek között is már négy bajnoki címe van. Tavaly első szatmári atlétaként felnőtt Európa-bajnokságon is rajthoz állt, Barcelonában futotta meg egyéni rekordját (50.31 másodperc), amivel be is jutott az elődöntő futamba, a nyolcas döntőbe már nem sikerült.

„Továbbra is érvényes a tavaly év végén megfogalmazott cél, hogy eddigi legjobbját 50 másodperc alá szorítjuk. Az edzési terve úgy van összeállítva, hogy a kínai Universiadén csúcsformában legyen" - mondta Fülöp.

Az egyetemisták világjátékát augusztus 12-23. között rendezik meg Senzhenben, előtte Nagynak még lesz két versenye. Először július 30-án Budapestre látogat, ahol egyetlen romániai atlétaként részt vesz az Universiade-győztes, 28-szoros magyar bajnok Gyulai Istvánnak, a nemzetközi szövetség volt főtitkárának emléket állító, első alkalommal megrendezendő viadalon. „Ha kedvező idő lesz, akkor minden esély megvan arra, hogy egyéni csúcsot fusson" - tette hozzá Fülöp.

A Puskás Ferenc-stadionban sorra kerülő emlékversenyen a Szatmárnémeti Sportklub és a Steaua kettős igazolású atlétája olyan sztárok társaságában szerepelhet, mint a női 200 m kétszeres olimpiai bajnoka, Veronica Campbell-Brown, a női 400 vb-címvédője, az amerikai Sanya Richards-Ross, és a férfi 100 méter korábbi világcsúcstartója Asafa Powell. A 9.72 mp-es egyéni csúccsal rendelkező jamaicai sprinternek eddig 76 alkalommal sikerült a bűvös 10 másodperces határon belülre kerülnie, ami rekordnak számít.

A Kínába való elutazás előtt Nagy Attila még rajthoz áll a felnőtt országos bajnokságon is augusztus 9-10- között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: