2009-10-21 01:48:14• hírek • Szatmar.ro

Az istenek a fejükre estek

Nagy pofont kapott odahaza a Barcelona, az Inter ikszelt otthon a Kijevvel.

A Bajnokok Ligája csoportkör harmadik fordulója nem a hazai csapatoké, hanem a meglepetéseké volt. A nyolc meccsen öt vendégsiker született és csak az Olympiakosz tudta otthon tartani a három pontot, nem akármilyen szerencsével. Az idei kiírás eddigi legnagyobb meglepetése az F csoportban született, ahol a Barcelona hazai pályán szenvedett vereséget.

A F csoport sorsolása után mindenki azt mondta, a Barcelona és az Inter simán veri a Dinamo Kijevet és a Rubin Kazanyt és továbbjutnak. Erre féltávnál az olasz bajnok utolsó. Mourinho legényei az első két meccsnapon két döntetlent értek és a Kijev elleni meccs sem kezdődött jól, hisz az ötödik percben egy beívelés után az olasz védelem nem tudott felszabadítani, Mihalik elé került a labda, aki megszerezte a vezetést. Az Inter ezután sem tudott komoly nyomást gyakorolni, ennek ellenére a 35. percben Sztankovics kapott egy remek labdát, amit elrúgott Bogus kapus mellett. Hat percenként követték ekkor egymást a gólok, előbb egy szöglet után Lucio előzte meg Milevszkit és csúsztatott saját kapujába, majd egy újabb pontrúgás után Samuel egyenlített ki ismét fejjel. A folytatásban az Internek megvoltak a lehetőségei, ám nem tudott velük élni, sőt, az utolsó percekben az egykori ősi ellenfél Sevcsenko állt közel ahhoz, hogy megszerezze 15 gólját az Inter ellen.

Meglepetés volt ez a javából, ám a Barcelona ezt is tetőzni tudta. Az orosz bajnok Rubin Kazany az esélytelenek nyugalmával lépett pályára a Nou Campban és hasonló lelki állapotban lehetett Rjazancev is, aki a 2. percben hatalmas bombát eresztett meg 33 méterről, a labda pedig a hálóban kötött ki. Ez felrázta a katalánokat, ám helyzeteik ellenére csak a 48. percben tudtak egyenlíteni, amikor Xavi passzát vágta a hálóba Ibrahimovic. A hazaiak szaladtak a vezető találat után, ám a 73. percben egy kontra végén Dominguez játszotta meg Gökdenizt, aki ismét vezetéshez juttatta a tatárokat. A Barca mindent megtett az újabb egyenlítő találatért, ám Ibrahimovic és Touré is csak a kapufáig jutott, így a „kisebbségek meccsét" a vendégek nyerték meg.



Ismét nem volt szerencséje Bölöninek fotó:http://www.standard.be/


A H csoportban Bölöni Lászlónak és a Standard Liege-nek ismét hatalmas pechje volt. Miután az első fordulóban az Arsenal ellen két gólos előnyről kaptak ki, ezúttal a hosszabbításban veszítettek pontot az Olympiakosz otthonában. A találkozó Galletti óriási kapufájával kezdődött, majd de Camargo szerzett vezetést a belgáknak. Mindössze hat percig örülhettek viszont a vendégek, Bolat kapus hibáját Mitroglu góllal büntette az első félidő hajrájában. A második játékrészben Jovanovics gondoskodott róla, hogy a kapufák tekintetében egyenlítsenek a belgák. Arról viszont, hogy a végeredmény ne legyen egál, Sztoltidisz gondoskodott, aki a hosszabbításban egy kavarodás után szerezte meg a győztes találatot.

A másik meccsek az Alkmaar kezdte jobban a meccset, a 35. percben mégis az Arsenal szerezte meg a vezetést: Arsavin, van Persie, Fabregas volt a labda útja, a spanyol középpályásnak már nem volt nehéz dolga. A folytatásban őrizte előnyét az angol gárda, egészen a 93. percig, amikor da Silva kiegyenlített.

Eredmények:

F csoport:
Inter - Dinamo Kijev 2-2
gólok: Sztankovics (35.), Samuel (47.), illetve Mihalik (5.), Lucio (41., öngól)

Barcelona - Rubin Kazany 1-2
gólok: Ibrahimovic (47.), illetve Rjazancev (2.), Gökdeniz (73.)
A csoport állása: 1.Barcelona 4pont,, 2. Dinamo 4p., 3.Kazany 3p., 4.Inter 3p.

H csoport:
Alkmaar - Arsenal 1-1
gólok: da Silva (90.), illetve Fabregas (35.)

Olympiakosz - Standard Liege 2-1
gólok: Mitroglu (42.), Sztoltidisz (90), illetve de Camargo (37.)
A csoport állása: 1. Arsenal 7p., 2.Olympiakosz 6p., 3. Alkmaar 2p., 4.Standard 1p.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: