2015-02-18 12:29:38• hírek • Szatmar.ro

Egriben is elégették a farsangot

Az Egri Csűry Balint Általános iskola előkészítős, illetve 1-4 osztályos diákjai, valamint a Református Gimnázium első osztályos tanulói együtt múlatták a telet szerda délelőtt.

Az egri kisiskolások már kora reggel izgatottan várták a vendég diákokat, akikkel együtt bábokat készítettek. A refis diákok délelőtt 10 órára érkeztek meg Pándi Beáta tanító néni vezetésével. A gyerekek hamar bemutatták farsangbeli mivoltukat (volt ott hercegnő, Zorro és Tini Nindzsa is), a rövid összebarátkozás után pedig már el is kezdődhetett a közös munka, vagyis bábkészítés.

A gyerekek saját készítésű kicsi bábjaikat, illetve a tanítónéni által készített nagy bábot a helybelieknek is megmutatták, ugyanis az ilyenkor szokásos farsangi menet énekelve, csöngetve kerülte meg a református templomot és ért el a polgármesteri hivatal mellett levő kertbe, ahol is meggyújtottak a bábokat és vele együtt elkergették a telet is.

"A Református Gimnázium és a mi iskolánk évek óta ápol kitűnő kapcsolatot, ennek a farsangi bulinak is hagyománya van lassan, hiszen már tavaly is együtt ünnepeltünk és elevenítettük fel az egykori szokásokat"- meséli Gáti Noémi, a főszervező tanítónéni.

A bábégetést követően a mintegy nyolcvan gyerek együtt bulizott a helyi kultúrotthonban, a farsangi mulatságot pedig az elmaradhatatlan farsangi fánk tette teljessé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: