2018-10-31 14:23:29• hírek • Nagy Tímea

Szorgalmas, mozgalmas első két hónap a 10-es Számú Általános Iskolában

Az iskolakezdés óta eltelt majd' két hónapban már több, mint fél tucat programon vehettek részt a 10-es Számú Általános Iskola diákjai. 

Pörögnek az érdekesebbnél érdekesebb események a suliban, ezekről Rus Annamária tanárnővel beszélgettünk.

 

Szeptember 30-án kezdődött el az őszi programsorozat, ekkor ünnepelte az iskola a Népmese Napját. Az alsó tagozatosoknak szinte az egész délelőtt a mesék és a hétpróbás varázserdő világában telt. Már a reggel is fabulába illő mókával kezdődött, hiszen a lurkók kedvenc mesehősük maskarájába bújhattak, ezt viselték az egész nap folyamán. Az órákon magyar népmeséket dolgoztak fel, szerepekre osztva olvasták fel őket, megbeszélték a tanulságot és le is rajzolták a történteket. Az ötödik C-sek a délelőtt folyamán osztályról osztályra jártak és a „Pletykás asszonyok” című népmesét adták elő a kisebbek és a nagyobbak örömére. 11 órakor vette kezdetét a varázserdő és a hét próba, melyen az egész alsó tagozat együtt vett részt. Az udvaron felállított hét állomásos akadálypálya jelentette a kis mesehősök számára azokat a jól ismert ügyességi próbatételeket, melyek próbára teszik saját kedvenceiket is a képzeletbeli történetekben. A tanító nénik segítségével mindenki sikeresen teljesítette az elvarázsolt erdő kihívásait. Az udvar vidám gyermekzsivajtól csengett.

 

A következő program egy előadás volt. Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze látogatott el a suliba egy Arany János összeállítással. A rendhagyó irodalomóra keretén belül Arany János életútját követhette nyomon a mintegy 160 diák és néhány pedagógus, illetve Arany legfőbb műveiből hallgathattunk meg részleteket. A kisfilm segítségével Nagyszalontát, Debrecent és Budapestet járhatták be a nézők. A művész úr közvetlen előadása nem minden napi élményt nyújtott a jelenlévőknek.

 

Az aradi tizenhármak október 6-i megemlékezése igazán különlegesre sikeredett. Négy tanuló ösztályról osztályara járva mutatta be az előadást, melyre már hetekkel az előtt elkezdtek készülni. Gál Angéla a 8.B-ből Ady Endre Október 6 című versét adta elő, Varga Tiffani 8.B-ből Kátai Zoltán Históriás ének az aradi vértanúkról című versét zenésítette meg és adta elő, gitárral kísérve magát. Karabinos Melisza a 8.B-ből és Lévai Zoltán a 7.C-ből az események történelmi hátteréről meséltek. A diákokat Tivadar Melinda, Kótai Mónika és Rus Annamária készítették fel.

 

Október 19-én, péntek délután került sor a Kriza János ballada- és mesemondó verseny megyei szakaszára, melyet Nagykárolyban rendeztek meg. A 10-es Általános Iskola diákjai is részt vettek a versenyen. A III-IV. osztályosok teljesítményét Urbán Klára, Fülöp Andrea és Szolomájer Tímea tanítónők pontozták. A suli színeiben mesemondás kategóriában Kővári Ádám Kristóf második helyezést ért el. A felső tagozatosok közül az V-VI. osztályos korcsoportban, szintén mesemondás kategóriában Onódi Schmidt Dóra (5.C) harmadik helyezett lett, a nyolcadikosok között Szénás Anna (7.B) is bronzérmet kapott. A dobogós helyezések mellett kiemelendő Ambrus Krisztina (5.C) szereplése is.

 

Október 23-án rendhagyó töriórán vettek részt a 10-es iskola tanulói. Az 1956-os hős pesti srácok és az iskola diákjainak életkora között vont párhuzamot az igazgató úr, rávilágítva arra, hogy az olykor 12-14 éves fiatalok harca és önfeláldozása tette lehetővé, hogy a mai kor gyermekei szabadon élhessenek és bátran elmondhassák véleményüket, így adósaik vagyunk a pesti srácoknak, s felelősségünk emlékezni rájuk. Ők fegyvert ragadtak, hogy kivívják szabadságukat, nekünk csak meg kell őriznünk az ,,örökségünket”.  A gyakran személyes élményekkel kiegészített történelmi háttér bemutatását mély csendben hallgatták mind a diákok, mind a pedagógusok, akik feltehették magukban a kérdést: Nem kell meghalnom a hazáért, de vajon tudok-e élni érte? Az október 23-ai eseményeket felidézve az iskola igazgatója, aki történelemtanár is egyben, megható előadásával visszaröpítette a diákokat egy nehéz, de fontos eszmékért küzdő korba.

 

Október 31-e a Mindenszentek ünnepe eredetileg, de manapság ez a nap összefonódott a Halloween-i szokásokkal is. A töklámpás faragás, a sütőtökből készült ételek, a vidám hangulat, valamint a szerettekről való megemlékezés egyáltalán nem zárja ki egymást. Sőt, miért is kellene a szeretteinkről szomorú hangulatban megemlékezni. Ennek jó példája a suli 5.C osztályának szerdai programja, melyről a vidám fénykép tanúskodik. 

 

A következő események az Iskola Másként Hete, a Magyar Nyelv Napja, a Vidám Versek Versmondó Versenye, a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny, a Magyar Kultúra Napja, és az ehhez kötődő szavaló verseny a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Ezek és ehhez hasonló más programok és versenyek is kilátásban vannak az első félév végéig.

 

A 10-es iskola tanulóinak igazán mozgalmas első félévben van részük. A programok palettája igazán széleskörű, a tanulás mellett szinte minden hétre jut valamilyen vidám vagy épp izgalmas rendezvény. A tantestület és az iskola vezetősége mindent megtesz azért, hogy a diákságnak az általános iskolai évek ne csak tanulással teljenek, de szebbnél szebb élményekkel telített színes emlékek maradjanak.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: