2013-11-15 18:09:33• hírek • Kocsis Zoltán

Szörényváron kezdi a visszavágókat az Olimpia

Máris véget ért a mindössze 12 csapatos második osztályú labdarúgó bajnokság odavágóinak szakasza, így az Olimpia szombaton Szörényváron már a visszavágók első fordulóját játssza a FCU Craiova ellenében.

A lebonyolítási mód sajátságából következően a két csapat már összecsapott egymással. A szeptemberi, Szatmárnémetiben vívott mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget. A vezetést a vendégek szerezték meg egy óra elteltével, tíz perccel a vége előtt pedig Bujor büntetőből egyenlített.

Azóta a FCU a felsőházi rájátszásban való részvételre feljogosító hatodik helyre küzdötte magát, míg az Olimpia három ponttal lemaradva a nyolcadik helyen áll. Mindkét együttes célja viszont az első hat csapat között végezni a szezon végén. „A vezetőség nemrég értesített, hogy a felsőházi rájátszásba kell jutnunk, tehát mostantól kezdve még nagyobb elszántsággal kell küzdenünk, és minden meccsen a győzelemre hajtani", mondta Csík Tibor vezetőedző.

A találkozó előtt egyik csapat sincs kirobbanó formában: az elmúlt hétvégén a FCU csak gól nélküli döntetlent ért el a Marosvásárhely ellen, míg az Olimpia 2-1-re kikapott Besztercén. Jó hír viszont, hogy a sárga lapos eltiltását töltő Svarczkopfot leszámítva mindenki harcra fogható az Olimpia csapatában.

Az Olimpia kerete a Craiova ellen:

Anca, Miron, Şuta - kapusok;
Muntean, Mureşan, Bălău, Iuhas, Ene, Sabău, Hanus, Gavrilescu, Villand, Roghină, Zsiga, Kinczel, Dragoş, Roatiş, Feier, Lemac, Bujor, Marinaş - mezőnyjátékosok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: