2014-12-03 16:29:04• hírek • Kocsis Zoltán

Szőnyegbe csavarták és megkötözték az idős férfit

Ismeretlen tettesek hétfő hajnalban behatoltak egy nyugdíjas otthonába Pácfaluban, az idős férfit mozgásképtelenné tették, majd elrabolták 800 lejét és mobiltelefonját - így hangzana az önmagában is sajnálatos eset rövid krónikája. A gazfickók által alkalmazott módszerek azonban mozifilmbe valók.

Elmondása szerint a 76 éves Vasile B. valamivel hajnali két óra után zajt hallott a háza körül. Kinyitotta az ajtót, hogy megnézze mi történik, amikor ismeretlenek homokot szórtak a szemébe. Ezt követően a rablók mozgásképtelenné tették az élemedett kora miatt amúgy is nehézkes mozgású, görbebottal közlekedő bácsit, majd a szőnyegre fektették, belecsavarták és egy kötéllel megkötötték.

A rablók ezt követően átkutatták a házat és magukkal vitték a megtalált 800 lejt, valamint az idős férfi mobiltelefonját. Távoztukban pedig még megfenyegették áldozatukat, nehogy merjen szólni a rendőrségnek.

A Középhomoródhoz tartozó eldugott faluban az utóbbi hetekben ez már a második hasonló eset: korábban 4000 lejt raboltak el egy másik idős férfitől. Október végén pedig azért szerepelt a rendőrségi jelentésekben a 250 fős kicsiny település neve, mert két férfi egy Daciát próbált meg ellopni - a garázsból.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: