2015-05-15 12:51:48• hírek • Szatmár.ro

Szombaton tartják a magyar néptánc ünnepét

Május 16-án 15 órától tartják a Jeles Piros Pünkösd Napján néptáncgálát Szatmárnémetiben.

A Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ szervezésében idén is megrendezésre kerül a Jeles Piros Pünkösd Napján nevet viselő néptáncfesztivál, amelyen Szatmárnémeti és a megye számos néptánccsoportja fel fog lépni.

A Nagy Orbán aligazgató által immáron harmadik alkalommal megszervezett megszervezett néptáncos seregszemle helyszíne ez alkalommal is az új városközpontban található rendezvénygödör és környéke lesz. A kicsik és nagyok, kezdő és profi táncosok 15 órától lépnek majd fel.

A szervezőtől megtudtuk: idén közel 400 néptáncos ropja majd a színpadon, a rendezvény pedig nagy közös tánccal kezdődik és fejeződik majd be. Az elején bemelegítésként népi gyermekjátékokat játszanak majd együtt a nézők és a táncosok, a rendezvény pedig közös táncházzal zárul majd, amelyen a nagybányai Berena együttes szolgáltatja majd a talpalávalót.

A program ideje alatt az Aranykapu Kulturális Egyesület és a Borókagyökér Kulturális Egyesület tagjai tartanak majd kézműves foglalkozásokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Jeles Piros Pünkösd Napján

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: