2013-04-05 16:27:02• hírek • Szatmár.ro

Szombaton kezdődik a rájátszás

A VSK szombaton 17 órától hazai pályán kezdi a rájátszást: az ellenfél az Alexandria csapata lesz. A meccsre a belépő 5 lejbe kerül.

- Mi vagyunk az esélyesek, nem is lehet más a célunk mint a győzelem, utána pedig Alexandriára is úgy megyünk, hogy eldöntsük a párharcot, mert akkor több idő marad pihenni az elődöntőre. Tavaly az alapszakasz hatodik helyéről kerültünk a döntőbe, akkor számunkra a rájátszásban kezdődött meg igazán a bajnokság. Most is némileg hasonló a helyzet, remélem a lányok most már maximálisan összpontosítanak minden mérkőzésre, így lépésenként ismét eljutunk a fináléba - mondta Florin Muresan, a Városi Sportklub kosárlabda szakosztályának vezetője.

A rájátszás első mérkőzését tehát itthon játsszák a kosaras lányok, jövő szerdán pedig idegenben lépnek pályára az Alexandria otthonában. Ha ott nem sikerül nyerni, a harmadik meccset szintén Szatmárnémetiben fogják játszani - a párharc ugyanis két győzelemig tart. A bajnokságban az idegenben játszott meccsen az Alexandria nyert 70:65-re, itthon azonban a VSK diadalmaskodott 86:68 arányban.

Ha bejön a papírforma és a szatmári lányok megnyerik a párharcot, akkor valószínűleg az Arad lesz a következő ellenfél - illetve az Arad-Temesvár párosítás nyertese, aki a papírforma szerint az aradi csapat lenne.

A rájátszás programja, I. szakasz, 2 nyert mérkőzésig: Targovistei CSM - Bukaresti CSM Sportul Studentesc, Aradi BC ICIM - Temesvári BCM Danzio, Szatmárnémeti VSK - Alexandriai CSB Teleorman, Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC - Gyulafehérvári CSU. Játéknapok: április 6., 10., 13.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: