2014-06-17 15:30:02• hírek • Szatmár.ro

Herczku Ágnes lép fel a hétvégén Szatmárnémetiben

A második Szatmár Megyei Napok keretein belül az EDDA mellett (péntek este) komoly népzenei előadók is színpadra lépnek Szatmárnémetiben. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes többek között már Sanghajban is fellépett, Herczku Ágnes pedig megkerülhetetlen alakja a magyar nép- és világzenének.

A szombat délután 19.00 órakor fellépő csíkszeredai hivatásos Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes négy évtizedes hagyományra épül.

Fő célkitűzése az értékmegőrzés, értékcsere és értékteremtés. Feladatának tekinti, hogy ápolja az erdélyi folklórt, feldolgozza és bemutassa a térség táncait.

Céljait a romániai magyarság folklórkincsének gyűjtésével, megőrzésével, ezeknek magas szintű színpadra-vitelével igyekszik és sokféle eszközzel történő terjesztésével, a "csak tiszta forrásból" jelszó szem előtt tartásával próbálja elérni.

Az együttes, megalakulása óta közel 1800 előadást tartott. Fellépett a legkisebb, legeldugottabb erdélyi falvakban, de a legnagyobb magyarországi és romániai városok közönsége előtt is. Hitvallásuk, hogy helyzetüknél fogva felelősek minden népi érték felkutatásáért és megőrzéséért.

Ezért szerveznek táncházakat, fesztiválokat, táborokat és gondoskodnak az utánpótlás neveléséről is. A csapat háta mögött több sikeres ausztriai, németországi, svédországi, spanyolországi, portugáliai, kínai és magyarországi turné van. Az együttes igazgatója, András Mihály 1996-ban EMKE-díjat kapott.

Vasárnap délután ugyanabban az órában Herczku Ágnes lép színpadra, aki Nikola Parovval a magyar népzenei, világzenei élet megkerülhetetlen személyiségei. Legújabb műsorukban Herczku Ágnes hagyományőrző albumának dalai mellett az aranylemezes, többszörös Fonogram-díjas szerzőpáros saját szerzeményei, világzenei feldolgozásai szerepelnek.

A koncerten Herczku Ágnest és Nikola Parovot kiváló népzenészek mellett Födő Sándor zongorán, harmonikán és ütőhangszereken kíséri.

Herczku Ágnes hét éves kora óta tanult zenét, majd jazz-balettet és néptáncot, mégsem készült hivatásos színpadi pályára. 1997-ben került a Honvéd Együttes tánckarába, itt kezdődött el a tánccal párhuzamosan, hivatásos énekesi pályafutása is. Hihetetlen affinitása a különböző műfajok iránt rendkívül gyorsan a magyar ethno-kortárs énekes mezőny csúcsára emelte. 1998-tól 8 évig a Fonó zenekar tagja, 2006-tól 2008 őszéig a Szalonna és bandája énekese.  2002-től a Magyar Állami Népi Együttes szólistája. Megszámlálhatatlan hazai és külföldi produkció és számtalan lemez fűződik a nevéhez. Az autentikus népdaléneklés mellet több, különböző műfaj zenészeivel dolgozott együtt, például: Vasvári Pállal, Nikola Parovval, Bornai Tiborral, Borbély Mihállyal, Herbie Mannel, Dj Palotaival, Juhász Gáborral. Nikola Parovval, a Naplegenda című produkció megszületése óta (1999) folyamatosan dolgozik, jelenleg is a Nikola Parov Quartet énekese.

Tehetségét és tudását több rangos díjjal ismerték el: 3 eMeRTON-díj (1999- a Hungarian Worldmusic Orchestrával az „Év felfedezettje", 2003- az ‚,Év folkénekese", 2006- a  Fonó zenekarral az „ Év Folkegyüttese"); Fonogram-díj a Balkan Fanatikkal; Choc de l'année és Kodály Zoltán Emlékdíj a Fonó zenekarral;  Bartók Béla Emlékdíj (2007) és Magyar Művészetért díj (2008) birtokosa.

Az elmúlt pár évben olyan kitűnő produkciókban vett részt, mint a 2007-ben megjelent egyedülálló és úttörő vállalkozásnak beillő Bartók-lemez, ahol Bartók Béla népdalfeldolgozásait Kincses Margit és Djerdj Tímea zongoraművészek kíséretével autentikus előadásmóddal szólaltatja meg. Ennek kiforrott, táncszínházi(!) változatát Pár-ének címmel 2010-ben mutatta be Győrött. Új oldaláról két kortárs operában, illetve dalban mutatkozott meg: Sztojanov Georgi "Éhség", Zarándy Ákos "Las dos Fridas" c. művében, valamint Lázár Zsigmond-Hugo Ball: Gadji beri bimba című művében. Klasszikus zenészek és énekesek mellett is magabiztosan, stílusosan mozog, zenei hajlékonyságát méltán dícsérte a Zeneakadémián lezajlott bemutató után a kritika.

Ezek mellett eredeti "kaptafájánál" is megmaradva vesz részt a Lakatos Róbert által vezetett "Rendhagyó Prímástalálkozó" elnevezésű népzenei produkcióban, valamint a Magyar Állami Népi Együttes autentikus műsoraiban. Legfrissebb munkája a "Tüzet viszek" című népzenei albuma, amin erdélyi hagyományőrzőkkel és a hazai népzenészek "krémjével" énekel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: