2010-10-04 14:46:06• hírek • Póti Orsolya

Megszervezték az első Rally Sprintet

A Román Autós Klub Szatmárnémeti kirendeltsége október 2-án első alkalommal szervezte meg a Rally Sprint versenyt Nagykárolyban. A rendezvény támogatói többek között a helyi polgármesteri hivatal és a Nagykárolyi Kulturális központ voltak.

A szervezők már szombat kora reggel az akadályok felállításával foglalatoskodtak a Polgármesteri Hivatal és a Kossuth Park közötti útszakaszon. A versenyzőknek közel két órájuk volt arra, hogy a pályával megbarátkozhassanak.

Az első alkalommal megszervezett versenyre harmincöten neveztek be Szatmár, Máramaros és Kolozs megyéből. A nagykárolyiak közül kilenc bátor jelentkező indult a versenyen. A startnál Nissan Spyline, BMW, Mitsubishi Colt, Honda, CRX, Renault és Fiat típusú autók sorakoztak fel.


 


 

Az engedéllyel rendelkező pilóták versenyét Mihai Vezendan szatmári lakos nyerte, őt követte Csillag Gheorghe, a harmadik helyen pedig Feher Marius lett. Az engedély nélküli pilóták versenyén az elsők között Bogdan Alexandru, Ghete Iuliu és Gyula Zsolt végzett.

A szervezők szerint a Rally Sprint 2010 első kiadása kiválóan sikerült, és nagy látogatottságnak örvendett. A verseny keretén belül a Nagykárolyi Gyerekklub a kisebbek szórakoztatásáról is gondoskodott, gokárt bemutatót tartott, a nagykárolyi motorosok pedig  akrobatikus mutatványokkal szórakoztatták a közönséget.




Megszerevzték az első Rally Sprintet Nagykárolyban


 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: