2019-10-09 09:04:20• hírek • x

Szombaton Autómentes Napra hív a Fernando Outdoor Sports – Loui's Bike

Szatmárnémeti, legjobban felszerelt szervizzel és árukínálattal rendelkező kerékpárszaküzlete mindenkit szeretettel hív és vár, az október 12-én, szombaton megszervezésre kerülő XIII. Autómentes Nap a Túr Menti Védett Területeken nevet viselő rendezvényre.


Ahogyan az eddigi években, idén is az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmárnémeti szervezete az esemény kezdeményezője, viszont a szervezésben oroszlánrészt vállal a Fernando Outdoor Sports – Loui's Bike kerékpárszaküzlet, a ProRacers SK, valamint Egri község Polgármesteri Hivatala.

 

A szervezők szerint idén is jó hangulatra lehet majd számítani, éppen ezért ajánlják, vegyenek részt minél többen a rendezvényen.

 

 

A szombati esemény reggel 9 órakor veszi kezdetét, a résztvevők a Római Katolikus Székesegyház előtti parkolóból indulnak majd egy 45 kilométeres kerékpárútra: szervezett csoportban egészen Egri községig tekernek, ahol a helyi futballpályán várják őket a szervezők.

 

A Fernando Outdoor Sports – Loui's Bike munkatársai elmondták, elsősorban a gyermekek számára készülnek különböző programokkal: lesz számos verseny, ügyességi próba, illetve sok díj és nyeremény, de egy-egy tányér ízletes bográcsgulyással is készülnek minden résztvevő számára.

 

A rendezvény célja a környezetbarát közlekedés és a Túr Menti Védett Területek értékeinek népszerűsítése egy kerékpáros felvonulás, kirándulás és sportrendezvény köré szervezve.

 

Természetesen azok, akik nem csak időnként tartják fontosnak a környezetbarát életmódot, hanem szívesen közlekednek kerékpárral egész éven át, látogassanak el a több éves múlttal és szakmai tapasztalattal rendelkező Fernando Outdoor Sports – Loui's Bikehoz, ahol nem csak a kerékpárok széles választéka várja az ügyfeleket, hanem egy jól felszerelt szerviz, és jól képzett, ügyes szerelők is.

 

A kerékpárszaküzletet megtalálják Szatmárnémetiben az Avram Iancu utca, 19. szám alatt.

 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: