2015-10-08 17:11:45• hírek • Kocsis Zoltán

Szombat reggel működésbe lép a szunnyadó rém

Október 10-én, szombat reggel 8 órakor üzembe helyezik a Hegyi (Octavian Goga) és Dohány (C.S. Anderco) utca kereszteződésében található közlekedési lámpát - tájékoztat közleményében a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal.

Ami a rövidke, alig négy soros közleményből kimaradt, az az a tény, hogy az önkormányzatnak rém hosszú időre, két hónapra volt szüksége, amíg beüzemeltette a lámpát. A Nagypiac melletti Martirilor Deportati utcához hasonlóan ugyanis a Billa bevásárlóközponttal szembeni lámpát is augusztus második hétvégéjén állították fel. Csakhogy utóbbi esetében senki sem gondolt arra, hogy a közlekedési lámpa működéséhez áramra is szükség van. A legutóbbi tanácsülésen ezt egyenesen „amatőrizmusnak" nevezte Butka Gergely tanácsos.

Informcáióink szerint a polgármesteri hivatal csak hetekkel a lámpák felállítását követően készítette el a pontos műszaki terveket - holott a Közlekedés-biztonsági Bizottság már 2014. novemberében javaslatot tett azok telepítésére.

A jelek szerint mostanra már az Electrica is elfogadta a tervet és csatlakoztatta a lámpát az áramhálózathoz. Mindehhez alig két hónapra volt szükség...

A Nagypiac melletti lámpát napokkal a felállítását követően működésbe is helyezték.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: