2010-02-10 12:40:03• hírek • MTI

Szokjunk le a dohányzásról

A dohányosok többsége mindenféle segédeszköz nélkül szokik le. Erre az eredményre jutottak ausztrál kutatók több száz tanulmány kiértékelését követően.

Az egészségügyi hatóságok tehát jobban tennék, ha hangsúlyoznák ezt a tényt, és nem terelnék olyan erőteljesen a nikotinadagoló szerek vagy szakszerű segítség igénybevétele felé a pácienseket - javasolják a Sydneyi Egyetem kutatói a PLoS Medicine című amerikai folyóiratban.

A kutatók attól félnek, hogy a nikotinpótló termékek intenzív reklámja elhiteti a dohányosokkal, hogy segédeszközök nélkül nem képesek megszabadulni a cigarettától.

Simon Chapman, a kutatás vezetője szerint ezzel szemben a sikeres leszokók kétharmada-háromnegyede volt képes mindennemű pótlék, illetve pszichológiai segítség nélkül végleg felhagyni a dohányzással - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása.

Vagy egyik napról a másikra tették le a cigarettát, vagy fokozatosan csökkentették az adagjukat.
Aki sikeresen leszokott, úgy ítélte meg, hogy a vártnál könnyebben ment a folyamat - írják a kutatók. Az értékelés 511, 2007-ben és 2008-ban angolszász nyelvterületen készült tanulmány alapján készült.


Segédeszközök nélkül könnyű a leszokás
Segédeszközök nélkül könnyű a leszokás


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: