2014-01-03 12:06:13• hírek • Kocsis Zoltán

Szociális negyedet építene a város a romáknak

Szociális negyed, infrastruktúra fejlesztése, ANL-lakások, hőszigetelés, kerülőút, harmadik Szamos-híd, történelmi városközpont modernizálása - jól ismert szólamok, Szatmárnémeti vezetői évek óta ezeket kapják elő, amikor a következő esztendő terveiről ejtenek szót. Ezeket ismételte el Dorel Coica az év első sajtótájékoztatóján is.

„Nehéz év áll előttünk, ám meggyőződésem, hogy 2014 a projektek éve lesz Szatmárnémetiben", jelentette ki a polgármester. A pályázatok és beruházások finanszírozását Coica az Európai Uniótól reméli.

Elképzelései szerint uniós támogatással sikerül majd 2014-ben leszigetelni ezer tömbházlakást, leaszfaltozni több utcát vagy modernizálni a történelmi városközpontot. Coica ugyanis elmondta, 22 utca felújítása jelenleg is zajlik, ezt idén be szeretné fejezni, és folyamatban van az Északi-Színház és az Iparosotthon felújítása is. Amiről viszont nem tett említést, az az, hogy sok évi előkészítés után ezeket a szerződéseket még 2012 tavaszán írta alá Szatmárnémeti előző polgármestere.

Az egyik legnagyobb léptékű terv, amit Coica a sajtótájékoztatón felvázolt, a Dorobantilor utcára építendő szociális negyed. Ezt saját forrásokból és a fejlesztési minisztérium támogatásából kívánja felépíteni a város - az Ostrovului és a Horea utcán élő romák számára. Az így felszabadult ingatlanokat pedig fiataloknak adná az önkormányzat. Az anyagiakon kívül gondot okoz azonban, hogy Coica a sajtó kérdésére válaszolva elmondta: a városvezetésnek fogalma sincs, hány személyt kellene befogadnia a negyednek! Ezért hamarosan indul a felmérés, tette hozzá.

Szintén a lakásgondokat hivatott orvosolni a 2011-ben elkezdett, majd 2012 tavaszán először, néhány hónappal ezelőtt pedig másodszor is újraindított ANL-lakásprogram. Coica ígéretei szerint a 148 lakásból 74 készülne el idén.

Coica reményét fejezte ki, hogy idén elkezdődik a kerülőút és a harmadik Szamos-híd építése, a város közlekedésének további akadálymentesítése érdekében pedig német céget kíván megbízni egy tanulmány elkészítésével.

A sajtótájékoztatón szót kapott Gheorghe Rentea, a szatmárnémeti metropoliszövezet igazgatója is, aki kiemelte: a 25 község és öt város eddig 471 pályázatot dolgozott ki. Ezek összértéke pedig 147,8 millió euró (ez már csak azért is érdekes, mert korábban folyamatosan 500 millió euróról beszéltek....). Közülük a legnagyobb volumenű négy millió eurós és a közvilágítás modernizálását érinti. Rentea szerint ebből három verzió is készült: az egyik csak Szatmárnémetit, a másik csakis a városokat, a harmadik pedig az övezet valamennyi települését érinti.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: