2008-11-07 16:36:31• hírek • Parajdi Andrea

Segítenek a szociális problémák megoldásában

Egy idősnapközi, és egy idősotthon létrehozását tervezi Tasnádon, a németországi Kopling Solidargeminschaft „Menschen in Not" nevű Alapítvány.

Az alapítvány elnöke Karl-Heinz Otto, és alelnöke Bernd Grünewald csütörtökön Szatmár megyébe érkeztek, hogy bemutassák elképzeléseiket, és tárgyaljanak a helyi vezetőkkel.

Az alapítvány képviselői Csehi Árpád, megyei tanácselnökkel, Erdei D.István, és Dr. Varga Attila képviselőkkel, Günthner Tibor megyei tanácsossal, Véron Andrással Tasnád polgármesterével, valamint Adrian Marccal, a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjével egyeztettek a tervezett beruházásokról.

Elsőként az idősnapközit hozná létre az alapítvány. Csehi Árpád tanácselnök elmondta, ahogyan csak tudja támogatni fogja az elképzeléseket, s utána néz Tasnádon milyen épületet lehetne erre a célra hasznosítani. A német alapítvány másik projektje egy idősotthon létrehozását eredményezné, amelyben hetven idős személy kapna helyet. Ez az intézmény a Tasnádi Polgármesteri Hivatal által kijelölt épületben működik majd, s a tervek szerint két éven belül elkészül.

Mint kiderült, a projektek megvalósíthatósági tanulmányát építészmérnöki egyetemen tanuló, német diákok fogják elkészíteni.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: