2009-05-19 10:35:49• hírek • Szatmár.ro

Szobrot avatnak Erdődön

Az erdődi születésű Bakócz Tamás, a magyar katolikusság egyik legnagyob egyházi és politikai alakja, akinek emlékét az egész világon tisztelik. Szatmár megye méltón lehet büszke rá, mint a térség talán legnagyobb szülöttjére.

Szobra hiánypótló alkotás lesz, méltó helyen, az erdődi római katolikus templom udvarán felállítva. A szobor szentelésére június 21-én, 15 óra 30 perctől kerül sor egy nagyszabású ünnepség keretén belül, az idei Jézus Szíve búcsúhoz kapcsoltan.

Bakócz Tamás (1442-1521) dominikánus pap, egri majd esztergomi érsek, bíboros, és konstantinápolyi pátriárka volt. Évtizedekig Magyarország legnagyobb hatalmú uraként tartották számon. Ő volt az egyetlen magyar pap, akinek komoly esélye volt rá, hogy pápává válasszák.

Szegény családból származott, apja, Bakócz Ferenc a Drágffy család nemzetség jobbágya volt a Szatmár megyei Erdődön. Öt testvére közül Bálint szintén pap lett, Ország Mihály nádor támogatásával, Janus Pannoniustól megörökölve a titeli prépostságot.

Bakócz Tamás Szatmárnémetiben, a domonkosoknál, majd Wroclawban és Padovában tanult. 1464-ben filozófiából doktorált Krakkóban. 1470 körül tért haza és került Mátyás király környezetébe, akit háromszor is elkísért 1475 és 1480 között a törökök elleni hadjáratokra és az Ausztriát meghódító hadjáratra. Hamarosan Mátyás mellett királyi titkár lett, a királyi kancellár helyettese.

1486-ban Győr püspökévé nevezték ki, és királyi tanácsos rangot kapott. A Mátyás királyt követő II. Ulászló mellett 1490-től kancellárrá választották. 1497-ben egri püspökké, majd esztergomi érsekké lett, Magyarország prímásává emelkedett. 1500-ban Velence támogatásával bíborossá, majd 10 évre rá konstantinápolyi pátriárkává nevezték ki.

Ő volt az első és egyetlen magyar, akinek komoly esélye volt, hogy a pápai trónra kerüljön. 1519-ben halt meg, földi maradványai az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájában lettek elhelyezve.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: