2009-06-22 10:28:59• hírek • Parajdi Andrea

Szoboravatás Erdődön

A Jézus Szíve búcsú ünnepség keretében vasárnap felavatták az erdődi katolikus templom udvarán a Bakócz Tamás bíboros-érsek emlékére készített szobrot.

A Jézus Szíve búcsú alkalmából megtartott szentmisékkel nem ért véget az idei ünnepély, a meghívott vendégek Erdődre utaztak a méltán híres Bakócz Tamás szobrának leleplezésére. Az eseményen többen is beszédet mondtak.

Szabó Vilmos, a Magyar Köztársaság külügyminisztériumának főtitkára kiemelte, hogy bár elválasztanak bennünket a közigazgatási határok, a magyarság közös történelmének nagyjait sosem felejthetjük el.

Eminenciás Erdő Péter bíboros érsek azt hangsúlyozta, hogy Erdőd szülöttjét a Kárpát-medencében mindenhol kicsit sajátjuknak tekintik, ezt a tényt bizonyítja az is, hogy Magyarországon kívül még Horvátországban is találni olyan utcákat és tereket, amelyek Bakócz Tamás nevét viselik. Mint mondta, ez a szobor hozzásegíthet ahhoz, hogy az egykori bíboros-érsek hírnevét saját szülőföldje is öregbítse.

Bakócz Tamás (1442-1521) erdődi születésű, a magyar katolikusság egyik legnagyobb egyházi és politikai alakjaként tartják számon. Ő volt az egyetlen magyar, akinek komoly esélye volt, hogy a pápai trónra kerüljön. Bakócz Tamás szegény családban született, ennek ellenére sikerült a legnagyobbak közé felküzdenie magát. Szatmárnémetiben, Wroclawban és Padovában folytatott tanulmányokat, majd Krakkóban doktorált.

Miután hazatért 1470 körül Mátyás király környezetébe került, akit többször elkísért a törökök elleni hadjáratokra és az Ausztriát meghódító hadjáratra. Rövid időn belül királyi kancellárnak nevezték ki, s ezt a funkcióját II. Ulászló uralkodása alatt is betölthette. 1497-ben lett egri püspök, majd esztergomi érsek, s 1500-ban Velence támogatásával bíborossá nevezték ki, majd tíz év elteltével konstantinápolyi pátriárka lett. Bakócz Tamás 1519-ben halt meg, az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájában elhelyezték örök nyugalomra.


Felavatták a Bakócz Tamás bíboros-érsek emlékére készített szobrot
A Jézus Szíve búcsú keretében felavatták Erdődön a Bakócz Tamás bíboros-érsek emlékére készített szobrot


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: