2009-03-15 21:59:18• hírek • Szatmár.ro

Szoboravatás Erdődön

A megyebeli március 15-i megemlékezések idei csúcspontja az erdődi szoboravatás volt.  

Vasárnap délután népes tömeg gyűlt egybe a történelmi eseményen, Petőfi és Szendrey Júlia szobrának a felavatásán Erdődön.

A szobor megvalósítása nem volt könnyű dolog, hiszen először a helyi tanácson belül ütközött ellenállásba, aztán pénzügyi gondok adódtak - a Szakács Imre vezette Petőfi Kör a végén mind a helyi döntéshozók, mind a megyei tanács részéről erkölcsi és anyagi támogatást kapott.

Az ünnepi rendezvény elején a helyi fúvószenekar eljátszotta Petőfi Távolból című versének megzenésített változatát, majd Szakács Imre üdvözölte a megjelenteket,l köszönetet mondva a támogatóknak. A szoboravatáson beszédet mondtak: Duma Ovidiu erdődi polgármester, Dávid Gyula irodalomtörténész, Barabás János, kolozsvári konzul, Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, Sógor Csaba, EP-képviselő, Csehi Árpád, megyei tanácselnök.

A felszólalók egyöntetű véleménye az, hogy Petőfi Erdődre hazatalált, és nem csak a múltját határozhatja meg ennek a településnek emléke, de a kulturális turizmus kialakításában a jövőben is vonzerőt jelenthet.  A szobrot Szakács Imre, Sógor Csaba és Csehi Árpád leplezték le, majd a koszorúzás következett - amely alatt a fúvószenekar megzenésített Petőfi-verseket adott elő.

Sokan vettek részt a szoboravatáson Erdődön.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: