2011-04-26 12:22:57• hírek • Szatmar.ro

„Szó sincs az órák bepótolásáról”

Így vagy úgy, de a különböző közintézmények körüli eseményeket mindig sikerül úgy intézni Romániában, hogy valamiféle bizonytalanság és értetlenség lengje azt körül. Így van ez a mostani húsvéti vakációval kapcsolatban is.

Az oktatási minisztérium csak csütörtök délután döntött arról, hogy végül húsvét harmadik napján, azaz kedden is elmarad a tanítás. Kedden pedig olyan hírek jelentek meg a központi, bukaresti hírportálokon (amelyeket némely regionális honlap is átvett), mely szerint be kell majd pótolni a kedden kiesett napot.

Ezzel kapcsolatban megkerestük Kónya László főtanfelügyelő-helyettest, aki előbb nem akart hinni a fülének, majd kihangsúlyozta. „Pótolni kétféleképpen lehet: egyrészt plusz órák beiktatásával, másrészt pedig a tanterv átütemezésével. Nos, előzőről szó sincs", mondta.

A pedagógus hangsúlyozta, a tananyagot természetesen át kell ütemezni kicsit, a kimaradást adminisztratív és pénzügyi szempontból is el kell számolniuk az oktatóknak, de plusz órák beiktatásáról nincs szó.

Kónya elmondta továbbá, hogy a pedagógusok továbbra is várják azt a mintegy 140 új módszertani változást, amit az újonnan elfogadott tanügyi törvény előír. Kiemelte, hogy Daniel Funeriu oktatási miniszter a törvény elfogadása után nyolc hónapon belül ígérte ezek megfogalmazását, így legkésőbb szeptemberig meg kell születniük.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: