2012-03-31 16:46:37• hírek • MTI

Szlovákiát csak részegen lehet elviselni?

A Szlovákiával határos országok lakossága közül csak a csehek isznak több alkoholt, mint a szlovákok - adta hírül az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a napokban nyilvánosságra hozott tanulmányára hivatkozva a Sme című szlovák napilap szombaton.

Az egy főre jutó éves - tiszta szeszre átszámított - alkoholfogyasztás Szlovákiában 14,59 liter. A visegrádi négyekkel és Ausztriával összehasonlítva ennél több alkoholt csak Csehországban fogyasztanak, ott az egy főre jutó átlag több mint 16 liter. A szlovákiai fogyasztás magasan meghaladja az Európai Unió átlagát is, amely évi tizenkét és fél liter tiszta szesznek megfelelő fogyasztást mutat.

Bár az elmúlt tíz évben Szlovákiában jelentősen nőtt a borfogyasztás és a minőségi borok iránti igény, a lakosság szeszfogyasztási szokásai azt mutatják, hogy Szlovákia még mindig elsősorban "sörös" ország. Míg a szlovákiai bortermelők szövetségének adatai szerint a szlovákiai polgár éves átlagos borfogyasztása 12,1 liter volt, addig sörből 84,1 litert gurított le évente.

Az alkoholfogyasztás terén még egy érdekes elsőség Szlovákiáé a régión belül. A V4-tagországok és Ausztria csoportjából Szlovákiában a legmagasabb (7 százalék) azoknak a felnőtt férfiaknak az aránya, akik még soha nem ittak alkoholt. Magyarországon ez az arány 3,6, Csehországban pedig 2,8 százalék.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: