2006-11-14 18:02:28• hírek • István Löchli

Nyomoz a szlovák média

 Újabb botrány a megvert szlovák lány ügye körül.

Mint ismeretes Malina Hedvig azt állította, hogy augusztus 25-én két bőrfejű brutálisan megverte és kirabolta, majd blúzára magyarellenes szöveget írt. A rendőrség hamar befejezte a nyomozást, azzal a végeredménnyel, hogy nem is történt támadás a lány az egészet kitalálta. A szlovák média nem nyugodott bele, és nyomozásba kezdett, hogy kiderítsék mi is történt valójában.
Így érdekes információk láttak napvilágot, miszerint a rendőrség már úgy kezdte a nyomozást, mintha már tudta volna a végeredményt, nem készült jegyzőkönyv a megkérdezett 620 tanúról, a DNS mintát, amit a lány ruháján találtak, a rendőrség csak hat nap múlva adta át az ügyészségnek, és nem adtak ki országos körözést az elkövetők ellen, akikről már másnap elkészült a fantomkép. Egyesek a titkosszolgálatok játékának nevezik, egy szlovák fiatalember viszont kijelentette, a lány meg volt verve, de nem a szlovákok, hanem a magyar szélsőségesek verték meg, akik így akarták bemártani a szlovák bőrfejűeket. Mindenesetre Malina ellen hamis tanúzásért eljárás indult, a rendőrség harminc napon belül dönt ügyében.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: