2019-11-03 09:47:23• hírek • Refszatmar.eu

Szívbe ivódott Igék az egyházkerületi bibliaismereti vetélkedőn

Három Szatmár megyei csapat is részt vett Nagykágyán a 13. Egyházkerületi Református Bibliaismereti Vetélkedőn, mely a kezdetek óta egy rendkívül nívós, rengeteg tudást igénylő verseny. Ennek megfelelően készültek fel idén is a csapatok.
 

Szombaton délelőtt 10 órától az Érmelléki Református Egyházmegyébe kebelezett Nagykágyai Református Egyházközség templomában istentisztelettel kezdődött az esemény, melyen Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten Igéjét:

„Ezért tehát attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében. Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.” (Kol 1.9-11) Az Ige alapján három dolgot hangsúlyozott az egyházkerület főpásztora: a gyümölcsöt, a növekedést és az erőt. Nem elég tudni a feladott bibliai részeket, szükséges a benne említett gyümölcsöket is teremni a mindennapi életben, gyakorlatba ültetve azt.
 

Jobb Domokos ombodi lelkipásztor, egyházkerületi ifjúsági előadó tanácsos is köszöntött, elmondva, hogy a jelenlevők közül mindenki győztesnek tarthatja magát. Mike Pál az Élő kövek dicsőitő együttes (amely az alkalmon az éneklést vezette) frontembere, magyarkéci lelkipásztor Augustinust idézve elmondta, hogy „ahhoz, hogy szeressek valakit, ismernem kell, de ahhoz, hogy teljesen megismerjem, egyre jobban szeretnem is kell.”
 

Bán Alpár helyi lelkész ezt követően levezette a vetélkedőt. A kérdéseket kivetítve láthatták a versenyzők, a válaszokat lapra írhattak. A nagybányai egyházmegyét Koltó, a szatmárit Mikola (tavalyi győztes) és Szigetlanka, a nagykárolyit Érendréd, a zilahit Désháza, a szilágysomlyóit Szilágyperecsen, az érmellékit Magyarkéc, biharit pedig Nagyszalonta képviselte. Ezek a csapatok egy héttel ezelőtt már diadalmaskodhattak a maguk egyházmegyéjében. Tehát nyolc négy tagú csapat válaszolhatott a keményebbnél keményebb kérdésekre. Az idei bibliai részek, amelyekből készülniük kellett az ifjaknak az alábbiak voltak: 1. Háborúban – Józs 1-2; 6-8; 23-24/ 2. Válogatott férfiak és nők – Bír 2-4; 6-8; 13-16/ 3. A nagyok bukása – 1Sám 8-13; 15 / 4. Pásztorból király – 1Sám 16-18; 24; 2Sám 6; 1Krón 17/ 5. Bűnök viharában – 2Sám 11-12; 18-19; 1Krón 21-22; 29.
 

A negyven kérdésből és rengeteg alpontból álló feladatsort mintegy két óra alatt oldották meg az ifjak, azt követően pedig a javító bizottság tagjai vonultak vissza, hogy aztán elmondhassák a végeredményt.
 

A szilágysági csapatok végeztek az élen: első Szilágyperencsen, második Désháza. A címet védeni készülő Mikola, alig lemaradva a képzeletbeli ezüstéremről a dobogó harmadik fokára állhatott, melyért csak elismerés járhat. További sorrend: Koltó, Magyarkéc, Nagyszalonta, Szigetlanka, Érendréd.
 

Koltótól Nagyszalontáig tehát nyolc négyes ifi-csapat az utóbbi hetekben erősen koncentrált a Szentírás szavaira. Felkészítőik segítségével mélyültek el Józsué, Bírák, Sámuel, Királyok és Krónikán könyveinek részleteibe. Közben pedig erősödhetett a közösség, az Ige pedig itatódott nemcsak az agyba, hanem a szívbe is. Ennek pedig leírhatatlanul áldásos következményei lehetnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: