2010-12-03 14:28:44• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Szippantaná a város, de alig tudja a kaplonyi gyerekeket

Vincze András, az igazgató
Vincze András, az igazgató

A kaplonyi a viszonylagosan szerencsés oktatási intézmények közé tartozik. A Fényi István Nyolcosztályos Iskolát ugyanis viszonylagosan kevéssé érintette a tanügyi összevonás. Vincze András iskolaigazgató arról számolt be hírportálunknak, hogy mindössze pár évfolyamban kellett összevonni egy-egy osztályt.

A Nagykároly melletti község iskolájában kizárólag magyar tannyelvű osztályok vannak. Több évfolyamban is eddig két, párhuzamos osztály is volt. Ezeknek a nagy részét elveszítették az idei tanévre.

Az elemiben (1-4. osztály) két párhuzamos és két összevont osztály van: egy elsős, két másodikos, egy harmadikos, valamint két negyedikes. A mostani ötödikesek, tehát a tavalyi negyedikesek már egy osztályba járnak. Az előző tanévben amúgy két ötödikes osztály volt, és sajnos azokat is össze kellett vonni egy hatodikos osztályba. A hetedikesek eddig is egy osztályban voltak - magyarázza a kívülállónak alig követhető tényállást. Amint hozzáteszi, abban, azokban az években, amikor a mostani hetedikesek születtek kevés gyerek látott napvilágot Kaplonyban. A nyolcadik osztály viszont megmaradhatott párhuzamosnak. Reményeik szerint jövőre ismét két ötödik osztályt indíthatnak.

Az óvodába kicsit komplikáltabb a helyzet - mondja az iskolaigazgató. Ott három tannyelvű tagozat van: magyar, német és román. Ráadásul lényegében két óvoda van: egy szokványos és egy hosszított műszakú, az utóbbi azt jelenti, délután 5 óráig vannak a gyerekek, valamint ebédet is kapnak.


A kaplony iskola. Egyelőre ellenáll
A kaplonyi iskola


A szokványos óvodai tagozaton van román csoport, méghozzá 18 gyerekkel, van továbbá német 22 gyerekekkel, illetve van két magyar csoport. A hosszított programú oviban magyar és német nyelvű csoport van.

Az önkormányzat az ebéd felét kifizeti, a másik felét pedig a szülőknek kell állniuk, ez legtöbb 60 lej havonta. Ennyi pénzért a gyermek minden nap kap ebédet. Az élelmet egyébként az óvoda rendeli meg különböző nagykárolyi éttermektől - 5 lejbe kerül egy ebéd. Nyilván minden nap annyit rendelnek, ahány ovist meg kell ebédeltetni. Az óvodának egyébiránt van ebédlőnek berendezett terme. Ennek felszerelését az iskolai alapítvány, a Fényi István-alapítvány szerezte be a helyhatóság által erre a célra elkülönített pénzből.

A felszerelés tekintetében is összességében jól áll a kaplonyi oktatási intézmény. Annak idején - immár 4-5 éve az országos program keretében ez az iskola is kapott számítógépeket (10 komputert és 1 szervert). Igaz, azóta meglehetősen elhasználódtak ezek a gépek. Országos támogatás hiányában a kaplonyiak is úgy oldották meg, hogy a karbantartásra fektetnek hangsúlyt. Amint a történelemtanári képesítésű igazgató mondja, mindahány gép működik jelenleg, azaz a gyerekek megismerkedhetnek egyebek mellett a világháló rejtelmeivel is.

A község iskolájának a jövőben minden bizonnyal a korábbinál nagyobb kihívást az jelenti, hogy Nagykároly közzel van. A mindössze három kilométerre lévő dél-szatmári megyejogú város oktatási intézményeibe eleddig zömében csak azok mentek, akiket német vagy román tannyelvű oktatásban akartak részesítetni a szülők.

Nagykárolyban a római katolikus gimnázium is indít elemi képzést is. Természetszerűleg ez is nagy csábítást jelent.

- Éppen a napokban számoltuk össze, hogy az 1992 óta született kaplonyi gyerekek közül 25 gyerek nem jár, vagy járt a kaplonyi iskolába. Közülük viszont mindössze heten mentek magyar tannyelvű nagykárolyi iskolába, a többiek vagy német, vagy román nyelven tanulnak. - mutat rá számadatokkal is Vincze András igazgató arra, mennyire is érinti károsan a kaplonyi oktatást Nagykároly közelsége.

A Fényi István-iskolába amúgy 215 diák jár az idei tanévben, az óvodába pedig 141 gyerek. Tanerő szempontjából sem állnak rosszul: 8 óvónőjük van a 6 csoportra (azért kell több, mert vannak a hosszított programú csoportok is). A hat elemista osztály gyerkőceinek a tudnivalót hat tanítónőnek kell átadnia. Tanárok pedig a kaplonyi iskolában 14-en vannak. Köztük viszont ott van például a csak hittant tanító lelkész, vagy olyan is van, aki nyugdíjas már, s csak egy-két órát ad hetente, illetőleg a zenetanár egyéb iskolákban is oktat, hogy kijöjjön a szükséges óraszáma.


A kaplonyi óvoda
A kaplonyi óvoda


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: