2012-09-13 16:43:51• hírek • MTI

Színpompás majomfajt fedeztek fel

Viselkedésüket taglalva, a kutatók rámutatnak arra, hogy csöndes, "szégyenlős" állatokról van szó, amelyek kis csoportokban élnek.

Színpompás majomfajt fedeztek fel amerikai kutatók a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

A Yale Egyetem Peabody Természettudományi Múzeumának és a kinshasai Lukuru vadvédelmi alapítványnak a tudósai kutatásaikat a PLoS ONE folyóiratban ismertették. Ez mindössze a második afrikai majomfaj, amelyet az 1980-as évek közepe óta felfedeztek - olvasható a Yale Egyetem honlapján, valamint a LiveScience hírei között.

Az új majomfajt, a Cercopithecus lomamiensist vélhetően azért nem fedezték fel eddig, mivel a Lomami és Tshuapa folyók közötti elhagyatott, mindössze 17 ezer négyzetkilométeres területen, az erdőségekben él. A helyiek lesulának nevezik.
"Teljességgel váratlan felfedezés volt, és mihelyt megpillantottuk, azonnal tudtuk, hogy valami nagyon szokatlannal állunk szemben" - hangsúlyozták John és Teresa Hart, a Lukuru Alapítvány biológusai, akik 2007-ben pillantottak meg egy eldugott faluban fogságban tartott egyedet. Ezt követték több éves megfigyelések a vadonban, ahol feltérképezték a majmok viselkedését, dokumentálták a környezeti viszonyokat, majd végül elvégezték az anatómiai és genetika vizsgálatokat, bizonyítván, hogy valóban egy új fajról van szó.

A cerkófmajomformákhoz tartozó Cercopithecus lomamiensis közepes testméretű, a hímek testsúlya 7 kilogramm körül van, a nőstények viszont lényegesen kisebbek. "Arcuk" csupasz, viszont szőke "sörénnyel" rendelkeznek, ahogy szőkés a mellkasukat borító szőrzet is. Deréktájékon nagy rőt folt vöröslik, viszont a hímek farpofái és heregolyói azúrkékben virítanak.

"Az azúrkék szín valóban szokatlan az erdőség aljnövényzetében, így a nőstények egészen biztosan észreveszik a hímeket" - jegyezte meg Kate Detwiler, a Floridai Atlanti Egyetem docense, a tanulmány társszerzője. Hozzátette: valójában nem lehet tudni, hogy mit jelent ez a szokatlan színkavalkád.
A Cercopithecus lomamiensis egyedei egyaránt jól boldogulnak a fákon és a földön, és főleg gyümölcsökkel, növényekkel táplálkoznak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: