2010-01-12 16:31:35• hírek • Parajdi Andrea

Színpadra viszik a Holle Anyót

Míg utoljára két évvel ezelőtt játszott nagyszínpadi mesedarabot az Északi Színház Harag György Társulata, addig idén egyenesen két előadással is készül. Az általános iskolásoknak ajánlott Holle Anyó című mesedarabot január 15-én, pénteken mutatják be.

Idén igyekszik többet foglalkozni a gyerekközönséggel az Északi Színház Harag György Társulata, éppen ezért a rendszeres bábszínházi előadások mellett ebben az évadban két nagyszínpadi mesedarabot is bemutatnak, az egyiket januárban, míg a másikat május folyamán - mondta el a sajtó képviselőinek Stier Péter, az Északi Színház ügyvezető igazgatója.

Szilágyi Regina rendező szívesen nyúlt hozzá a Holle anyó című Grimm meséhez, amely véleménye szerint nem csak szórakoztató, hanem tanulságos is. -A mesedarab két kamasz lány felnőtté válásáról szól, két olyan utat mutat be, amely tanulságos lehet a gyerekeknek, hiszen minden esetben érződik a helytállás fontossága - magyarázza a rendező. A darab látványos díszletei, a valóságtól elrugaszkodó történések, az élet és halál közti vívódás egy fantasztikus mesevilágba repíti a gyerekeket, ahol a képzeletnek semmi sem szabhat határt. A halál és élet között uralkodó Holle anyó alakja is mesébe illő, hiszen földöntúli hatalommal bír. Képes irányítani az emberek életét és magát a földi lét egészét.

A kedden tartott sajtóértekezleten a szereplők közül Méhes Kati, Csíki Orsolya és Lackó Tekla voltak jelen, akik elmondták: nagy öröm számukra, hogy ismét nagyszínpadi mesedarabot játszhatnak, hiszen ilyen szerepeknél a színészi játék mellett arra is nagy szükség van, hogy mindenki azonosulni tudjon az emberektől eltérő tulajdonságokkal bíró mesebeli figurákkal.

Január 15-én, pénteken 11 órai kezdéssel mutatják be a Holle Anyó című mesedarabot az Északi Színházba, amelyre nem csak az iskolás csoportokat, hanem a szüleikkel, nagyszüleikkel érkező kisgyerekeket is szeretettel várják.


Nagyszínpadi mesedarabot mutat be a Harag György Társulat.
Nagyszínpadi mesedarabot mutat be a Harag György Társulat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: