2019-08-23 14:19:43• hírek • közlemény

Színházi sátor a PMN-en: kvíz, jótékonysági vásár és minden az új évadról

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jelen lesz a Partiumi Magyar Napok hétvégi rendezvényein (2019. augusztus 24-25.) a Kossuth-kertben.

Az információs pontnál a társulat munkatársai részletekkel szolgálnak az új, 2019/2020-as színházi évaddal és a bérletvásárlás lehetőségeivel kapcsolatban. Emellett a látogatóknak most is lehetőségük lesz a színészekkel találkozni, beszélgetni. Bele lehet majd lapozni a társulat történetével, illetve a szatmári színjátszás történetével foglalkozó kötetekbe, a 65 év krónikáját pedig meg is vásárolhatják az érdeklődők.
 

Idén a Harag György Társulat egy színházi kvízjátékkal is várja a látogatókat, a  nem túl nehéz feleletválasztós kérdéssort helyesen kitöltők között pedig Harag-os relikviákat, bérleteket sorsolnak ki, de néhány szerencsésnek lehetősége lesz arra is, hogy kedvenc színészével bejárhassa az Északi Színházat – azokat az épületrészeket is beleértve, amelyek a nézők számára általában nem látogathatók. 
 

A sátornál lehetőség lesz a Harag György Társulat munkatársai által készített kézműves termékek megvásárlására is. A jótékonysági vásáron befolyt összegeket – ahogy az értékesített könyvek árát is - a társulat egy leukémiában szenvedő gyermek gyógykezelésére ajánlja fel. A gyermek megsegítésére egyébként a társulat szeptember 6-án, pénteken jótékonysági gálát is tart az Északi Színházban, amelyen az elmúlt évadot lezáró gála produkciói lesznek újra láthatóak.

 
Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: