2015-08-18 11:36:37• hírek • Szatmár.ro

Színházi előadás és koncertek az első nap délutánján

Különleges koncerteket hallgathatott és egy igazán rendkívüli színházi előadást láthatott a PMN közönsége.

A Partiumi Magyar Napoknak már az első napja is tele volt programokkal. Délelőtt zsúfolt házas bábelőadás volt a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében, majd 17 órától a hivatalos megnyitót is megtartották a Dinu Lipatti Filharmónia előterében, ahol képzőművészeti kiállítás is nyílt a Szatmárnémeti RMDSZ nőszervezetének a szervezésében.

A délutáni rendezvényeket kicsit megkavarta a változékony időjárás. A Tűzoltótoronyhoz szervezett programokat a szervezők kénytelenek voltak a filharmónia előadótermébe költöztetni, így ott lépett fel a Jazz Waves Trió és ott koncertezett este az Elsa Valle y sus hermanos formáció is. Elsa Valle hangja, a profi zenészek produkciója, az afro-jazz hangjai felejthetetlen zenei élményt okoztak a hallgatóságnak.

Szintén küönleges élmény volt a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében megtartott színházi előadás: a Bernarda Alba Háza című darabot a Békéscsabai Jókai Színház társulata vitte színpadra flamencó-hangulatban.

Az eső nem rémítette meg a Romász János emlékmérkőzésen részt vevő amatőr labdarúgókat. Az Iskolai Táborok műfüves pályáján a Szatmár Megyei RMDSZ és a Szatmár Megyei Magyar Sajtó csapata feszült egymásnak, az összecsapást pedig az újságírók nyerték meg 7-6 arányban.

Az első nap programjának keretében tartottak kerekasztal-beszélgetést is a Szatmár megyében dolgozó orvosok közreműködésével - tapasztalt és fiatal orvosok osztották meg tapasztalataikat egymással a rendezvény keretében.

Az idei PMN első napját a Music'At Pubban megtartott koncert zárta, amelyen a fiatalokból álló LS Band lépett színpadra.

Kiemelt támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány

Aranyfokozatú támogatók: Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub, Igazi Csíki sör, Barta Ati, CBA Nord Vest

Ezüstfokozatú támogatók: Rosendahl, Farmacenter, Arnisol, Nord Star, Ecomatrix, Transpink, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Ferys Invest, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatehnika, Meteor, Diego, Mindig Friss, Quick 24, Hutton, Beta Security, Florisal, Promocraft, Hotel Dana, Business Transaction, Gerbog

Támogatók: Qualiform Romania, Karmob, Secondtex, Technosam, Bodnar, Contitech Fluid Automotive Romania, Czier Tibor, Neptun Company, Mecaf, Nagy Textile, Poszet, Radical, Samfero, SVD Bau, Termo, Ave Impex, Siha Romania, Emil Gill Style, West Medica, Zolihusi, Alconor, Gati Const, Ambo Software, Apollonia, Bocons, Capco, Exotic K, Infocenter, Kiramik, Sat-an, CBS, Fastus, Erdholz, Erlux, Eskimo, Tisza-Fish.

Fő médiatámogatók: Szatmári Friss Újság, City Rádió, Szatmár.ro

Kiemelt médiatámogató: Transindex

Médiatámogatók: Informația Zilei, ITV, Portalsm.ro, M1, Duna TV, ETV, Kölcsey TV, Krónika, Bihari Napló, Erdély Online, Kelet Magyarország, Nyiregyházi Napló, Maszol.ro, Kolozsvári Rádió Románia, Retro Rádió, Som Rádió, Nagybánya.ro, TV 1, Erdélyi Riport, Erdély FM

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: