2016-01-08 16:00:05• hírek • Szatmár.ro

Színház, kiállítás, koncert és néptánc A Magyar Kultúra Hetének programjában

Január 22-én Kovács Emil Lajos kiállításának megnyitójával kezdődik az Egycsillagú égbolt - A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat. Az egy hetes rendezvény részeként Szatmárnémetiben lép fel mások mellett Sebestyén Márta, a Gryllus testvérek, a Felvidéki Rockszínház, a Misztrál Együttes és a Motiva zenekar.

A pénteken tartott sajtótájékoztatóján mutatta be Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke a tizedik alkalommal megszervezett A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat programját. Január 22. és 29. között rengeteg színvonalas kulturális rendezvény várja majd a szatmáriakat.

A hét január 22-én, pénteken 18 órakor, a Magyar Kultúra Napján kezdődik a Szakszervezetek Művelődési Házának előcsarnokában Kovács Emil Lajos festőművész tárlatának megnyitójával. Ezt a budapesti Magyar Állami Népi Együttes fellépése követi 19 órától, Megidézett Kárpátalja címmel.

Szombaton a G. M. Zamfirescu Művelődési Központ termében a kölcseys diákszínjátszók adják elő A kőszívű ember fiai című darabot, 19 órától pedig a Dinu Lipatti Filharmóniában fog koncertezni a magyarországi verséneklő-együttes, a Misztrál. Koncertjük címe: Tenni az Isten felé pár lépést...

Vasárnap, január 24-én 17 órától az Ács Alajos Játékszínben mutatja be Méhes Kati, a Harag György Színtársulat művésze a Roncsderby című, Aldobolyi Nagy György dalaival fűszerezett "vidám geronto-showt". 19 órától a zenében élő hagyományokat eleveníti majd fel a filharmónia koncerttermében Kovács Nóri és a Motiva zenekar.

Január 25-én 17 órai kezdettel a csíkszeredai Márdirosz Ágnes tart balladaestet Szép Fehér Annácska címmel a G. M. Zamfirescu Művelődési Központban, 19 órától pedig a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében mutatják be a Kakuk Marci című zenés vígjátékot a Csíki Játékszín előadásában.

Kedden, január 26-án Fedák Sári alakját idézi meg a G. M. Zamfirescu Művelődési Házban Szűcs Nelli, a Budapesti Nemzeti Színház színművésze.

Szerdán 19 órától a filharmóniában Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos fog koncertezni. Tizenöt zsoltárt adnak majd elő rendhagyó, modern feldolgozásban.

Január 28-án a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermébe lép színpadra Tarpai Viktória és Zanotta Veronika A sátán fattya című darabbal.

Pénteken, a rendezvénysorozat zárónapján három program is lesz. 17 órától az Ács Alajos Játékszínben mutatja be Rappert-Vencz Stella Visky András Júlia című darabját. 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában a budapesti Új Színház tart előadást Az Áldozat (Szent Margit legendája) címmel, 21.30-tól pedig Szatmárnémeti új főterén a Felvidéki Rockszínház művészei lépnek majd fel.

Az eseményekhez közeledve a Szatmár.ro kicsit bővebb tájékoztatást is ad majd a különböző rendezvényekről, illetve a szervezők hétfőre ígérték a belépőjegyek árlistáját.

A rendezvény főszervezője az Ady Endre Társaság, partnerei a Szatmárnémeti RMDSZ és a Harag György Társulat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: