2020-02-17 12:46:15• hírek • Kocsis Zoltán

Színesebb kínálat, Kölcsey-győzelem az Csűry-vetélkedőn Egriben

Harmadik alkalommal tartották meg idén a Csűry Bálint nyelvész emlékének szentelt nyelvészeti vetélkedőt Egriben, a Csűry Bálint Általános Iskolában. A szervezők dicséretére szóljon, hogy ezúttal is tudtak olyat húzni, olyan ötlettel előállni, ami színesebbé, érdekesebbé tette a versenyt, az annak keretéül szolgáló, Egriben eltöltött néhány órát.

Első alkalommal fordult elő ugyanis, hogy neves kutatók tartsanak előadásokat az Egriben született (1886. február 13.) és Debrecenben elhunyt (1941. február 13.) nyelvész, nyelvjáráskutató Csűry Bálint kapcsán. Dr. Károlyi Margit és dr. Lakatos Ilona, nyugalmazott főiskolai tanárok, mindketten Csűry Bálint-díjas kutatók igazán érdekfeszítő, tanulságos ismereteket osztottak meg a nyelvjáráskutatás, dialektológia egyik legkiemelkedőbb alakjáról, a tudományág egyik fellendítőjéről.

 


Szintén újdonságnak számított, hogy a már megszokott feladatok – Csűry életének, valamint a tájnyelv, a tájszavak ismerete, a nyelvhelyességi tesztek – mellé a diákok egy igazán kreatív feladatot is kaptak: össze kellett gyűjteniük 15 tájszót és ebből kellett alkotniuk egy-egy saját szótárat, amit aztán a zsűri elbírált. A különböző méterű és formájú könyvecskék mellett egy egészen autentikus példány is készült – a sárközújlakiak tizenöt, kör alakú fatáblát írtak teli, majd fűztek össze.


A vetélkedőn összesen 12, egyenként négy fős csapat vett részt. A vetélkedő immár Szatmár megye határait is átlépte, érkezett ugyanis csapat Színérváraljáról, sőt, Debrecenből is. Az első helyezést a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Nyelvőrök csapata nyerte meg (Fórizs Enikő és Fazekas Katalin készítette fel őket), a második helyen pedig az egri Nyelv Ászok, Jáger-Péter Mónika tanítványai végeztek. A harmadik helyen megosztva a túrterebesi Tudósok (Kása Boglárka) és az avasújvárosi Anyanyet (Gázsa Tünde) csapata végzett, a szintén avasújvárosi Csipet Csapat pedig dicséretben részesült.

 


A hagyományoknak megfelelően a résztvevők, Márton Zsuzsanna polgármester vezetésével, megkoszorúzták Csűry Bálint az iskola udvarán álló mellszobrát és az egykori szülőháza helyét jelző emléktáblát is.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: