2013-08-16 13:02:59• hírek • Szatmár.ro

Színes kiállítás látogatható

A Szatmári Képzőművészek Egyesülete szervezésében kiállítás nyílt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal galériájában. Ezúttal az Ifjúsági szárny három tagja és Gergely Csaba mutatja be alkotásait.

Augusztus 15-én, csütörtök délután 15 órától kiállításmegnyitónak adott otthont a Polgármesteri Hivatal galériája. Ezúttal a megnyitó családias hangulatban, a megye, illetve a város elöljáróinak jelenléte nélkül zajlott.

„Ezúttal egy igen változatos és színes kiállítással készült a Szatmári Képzőművészek Egyesülete, hiszen négy különféle stílust és technikát lehet megcsodálni. Chereches Alexandra grafikákkal, Jenei Gréta festményekkel és dekorációs alkotásokkal, Gergely Csaba festőművészeti munkákkal, Póti Orsolya pedig egy fotósorozattal készült" - mondta el Varga Mária műsorvezető.

A képzőművészekről, illetve alkotásaikról Gergely Csaba, a Szatmári Képzőművészek Egyesületének elnöke beszélt. Elmondta: mindannyian más-más technikát alkalmaznak, és más-más témát jelenítenek meg, éppen ettől lett érdekes és egyedi a tárlat.

A megnyitót Varga Zsuzsanna diák tette még élvezetesebbé hegedűjátékával, az utolsó dal után pedig szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel zárult rendezvény. A tárlat szeptember 4-ig tekinthető meg.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: