2011-10-27 16:14:34• hírek • Póti Orsolya

Színes, hangulatos Őszi Fesztivál

Száztizenegy  képzőművészeti alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők az október 27-én megnyílt Őszi Fesztivál keretében, melynek a Szatmár Megyei Tanács Képzőművészeti Galériája adott otthont.

A rendezvény keretében az alkotások szépsége mellett a Szatmári Művészeti Iskola diákjainak előadását élvezhették a résztvevők. Több klasszikus zongoradarab, gitárszóló csendült fel, és első alkalommal történt, hogy az iskola balett-táncosai is bemutatták tehetségüket a fesztivál keretében.

A fesztivált Varga Mária, a Művészeti Iskola sajtóreferense nyitotta meg Adrian Stefnek, a Megyei Tanács alelnökének adva át a szót. Stef örömét fejezte ki az iránt, hogy évről évre gazdagabb programot és több látnivalót kínál a Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesületének, a Szatmári Művészeti Iskolának, valamint a Szatmári Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ közös rendezvényei, így az Őszi Fesztivál is.

A zongorajátékok és a gitárszólók után Felician Pop igazgató vette át a szót, majd az iskola balett-táncosai léptek fel egy igen látványos műsorral.

Deac Mircea, a Művészeti Iskola igazgatója elmondta: szeretné továbbra is  megőrizni a kapcsolatot a két kulturális egyesülettel, ugyanis így együtt sokkal látványosabb rendezvényekre tudják meghívni a művészetkedvelő szatmáriakat.

A zárószó az Alkotóház Képzőművészek Egyesületének elnökét illette, aki elmondta az idei Őszi Fesztivál keretében több mint harminc Szatmár megyei képzőművész munkáját láthatja a közönség. Többek között festmények, fotográfiai alkotások, pasztellek, akvarellek, olajfestmények, rajzok, grafikák, valamint faszobrok várnak csodálatra a Szatmár Megyei Tanács galériájában.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: