2017-06-27 17:57:38• hírek • Szatmár.ro

Színes, eseményekben és előadásokban gazdag évadot zár a társulat

A Harag György Színtársulat záruló évadáról tájékoztatott Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója és Stier Péter, az Északi Színház ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a 2016/2017-es színházi évadban székhelyén (az évadkezdésre átadott, teljesen felújított Északi Színházban), hazai és magyarországi turnékon, fesztiválokon is játszott, illetve több hazai és külföldi társulatot látott vendégül, valamint megszervezte a VIII. Interetnikai Színházi Fesztivált.

A Harag György Társulat prózai és bábtagozata az idei évadban 12 bemutatót tartott alkalmazott rendezők és neves vendégművészek közreműködésével. Az idei évad műsorkínálata a korábbiakhoz képest sokkal változatosabb volt, ugyanis az új produkciók mellett a korábbi évadokban létrehozott előadások közül 13-at idén is tovább játszottak, 24 előadást láthatott a Szatmárnémetiben szervezett VIII. IFESZT közönsége, a XV. Partiumi Magyar Napok Partiumi Színházi Esték nevet viselő programsorozata pedig összesen 15 színházi és bábelőadást tartalmazott. A társulat részt vett a XI. Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat szervezésében, amely 2017 januárjában 10 színházi előadást látott vendégül, illetve további 7 vendégelőadást hívtak meg az évad folyamán. Összeadva tehát az idei 12 új bemutató mellett 69 további előadást tűztek műsorra.

Az évad első bemutatójaként a Janne Teller kultuszregénye nyomán színpadra állított Semmi című stúdióelőadás került műsorra, amelynek rendezője Márkó Eszter volt. A nagy sikernek örvendett előadást a SZENSZ mozaikszóval elnevezett művészetpedagógiai program interaktív feldolgozásaiba is bevonták. Ezt egy kamaratermi gyerekelőadás követte Nagy Regina rendezésében, aki a Grimm mesék alapján írt Hamupipőkét vitte színre a Brighella Bábtagozat és a prózai tagozat közös produkciójaként. Az évad első nagytermi bemutatója a Bartók zongorája című produkció volt Patkó Éva rendezésében. Ezt a drámát kifejezetten a Harag György Társulat művészeti vezetésének felkérésére írta a szatmári születésű József Attila-díjas Láng Zsolt. Az ősbemutató-előadást a SzatmART nevet viselő, ötnapos rendezvénysorozat égisze alatt láthatta először a közönség. Az ünnepségsorozat szatmári szerzők és műveik köré csoportosult, így önálló művészi esttel lépett fel Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő, illetve itt mutatták be először Romániában Visky András Pornó című drámáját is.

Ez az előadás az évad folyamán két alkalommal vendégszerepelt a kolozsvári Állami Magyar Színházban, illetve részt vett a debreceni DESZKA fesztiválon és a IV. MITEM fesztiválon, a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán. A két ősbemutató közé szervezett programsorozatban szerepelt még a Szatmárnémeti múltszázad-fordulós építészete című képzőművészeti kiállítás, amely anyagát Muhi Sándor művészettörténész állította össze és bocsátotta a társulat rendelkezésére, továbbá a „Szavak szeretőjének szült anyánk..." című Páskándi Géza-est, amely szerkesztő-rendezője Szugyiczky István, a Harag György Társulat örökös tagja volt. Csillagszél címmel Kovács András Ferenc gyerekverseiből került sor koncertre a felújított színház nagytermében, a színház büféjében pedig a szerző York napsütése zengő tombolás című könyvéről Végh Balázs Béla irodalomtörténész beszélgetett a Kossuth-díjas költővel. Láthatta még a közönség a „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak..." című Dsida-, valamint a „Függök ezen a zord élet-párkányon..." című Ady-est estet is. Továbbá több színházi szakmai beszélgetés és irodalomtörténeti, szociológiai előadás is szerepelt a színházmegnyitó rendezvénysorozat programjában, amely egyben annak az ünnepe is volt, hogy Harag György rendező és fiatal alkotócsapata éppen 60 évvel ezelőtt, 1956 őszén költözött át Nagybányáról Szatmárnémetibe, ahol akkor már nyolcadik éve nem működött állandó, hivatásos színtársulat.

A bemutatók sorában az évad egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott előadásának számító, szilveszterkor bemutatott Csókos asszony című Szilágyi-Zerkovitz-operett következett Bessenyei István rendezésében. Ez az előadás Nagykárolyban és Nagybányán is vendégszerepelt.

Az évad egyik legjobban várt produkciója a tél végén bemutaott William Shakespeare-komédia, a Tévedések vígjátéka volt, amelyet a kortárs magyar színházművészet egyik kiemelkedő rendezője, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László vitt színre. Ezt az előadást is láthatta az idén újraindított két nagykárolyi bérletház közönsége, illetve július közepén vendégszerepel a Gyulai Várszínházban már évek óta megrendezésre kerülő Shakespeare-fesztivál programjában, valamint láthatták a Festum Varadinum nézői is két alkalommal Nagyváradon.

A Brighella Bábtagozat második bemutatóját vendégművész rendezte: a Michael Ende meséje alapján készült bábelőadást Történet a tálról és a kanálról címmel Schneider Jankó vitte színre.

Sorin Militaru elismert román színházi alkotó alkalmazott rendezőként az idei színházi évadban Werner Schwab Elnöknők című drámáját vitte színre, amely a debreceni Csokonai Nemzeti Színház bérletkínálatában is szerepelt.

A felnőtt bérletkínálatban szereplő nagyszínpadi előadások közül utolsóként Carlo Goldoni Terecske című komédiáját láthatta a közönség Visky Andrej rendezésében, a nagyszínpadi gyerekelőadások sorát pedig a Dés-Geszti-Békés szerzőhármas klasszikus musicalje, A dzsungel könyve zárta Nagy Regina színrevitelében.

A Brighella Bábtagozat évadvégi bemutatójaként a Szász Ilona dramaturgiáján alapuló Varga Katalin-mesét, a Mosó Masa mosodáját láthatták a legkisebb színházba járók Sramó Gábor vendégrendező munkájaként.

A Harag György Társulat is szerepel az első romániai magyar színházi szövetség alapítói között, amelyet az idei évad végén MASZÍN - Magyar Színházi Szövetség néven öt erdélyi színház képviselői hoztak létre (Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár; Aradi Kamaraszínház; Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely; Szigligeti Színház, Nagyvárad;  Harag György Társulat, Szatmárnémeti) szakmai együttműködési keret biztosítására, közös terveik megvalósítására, illetve az őket együttesen érintő gondok, problémák megoldásának keresésére. A szövetség elnöke Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, ügyvezető elnöke pedig Bessenyei Gedő István, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: