2010-10-27 17:53:37• hírek • Szatmár.ro

Szimpóziumot és bemutatót szerveztek

A Szatmárnémeti Munkaügyi Felügyelőség a munkabalesetek megelőzésének hete alkalmából, október 27-én  két részből álló  programot szervezett az építkezési vállalatok vezetőinek és az építkezésben dolgozóknak.

A rendezvény első fele déli 12 órától a Megyei Tanács gyűléstermében zajlott, ahol a "Karbantartási munkálatok baleseti kockázatának megelőzése" címmel műszaki-tudományos szimpóziumra került sor. A szimpózium keretén belül tudományos dolgozatokat mutattak be a Szatmárnémeti Munkaügyi Felügyelőség mérnökei és felügyelői, valamint Florin Popescu mérnök, a BAUMIT Kft. igazgatója.

A program második része a szabadban zajlott: a Szatmárnémeti LEXRA Kft. (Magnólia utca 27. ) területén 14 órától  gyakorlati bemutatókra és előadásra került sor, amelyen részt vettek a város és a megye vezetői is, illetve különböző építkezési vállalatok irányjtói.



 

A helyszínen bemutatták a épületek felújításához szükséges szerszámokat, felszereléseket és anyagokat,  valamint szó esett az építkezési anyagok - különösen az izoláló anyagok - minőségéről is. Ezt követően gyakorlati bemutató, azaz egy munkabaleset szimulálása következett: tatarozás közben egy  munkás leesett a magasból. Az Országos Vöröskereszt Szatmárnémeti fiókjának önkénetesei nyújottak első segélyt a  "sebesültnek", majd a Dr. Coica mentőszolgálat csapata vitte el a helyszínről az illetőt.

Az előadást követően szabad beszélgetések és tanácskozások zajlottak a Munkaügyi Felügyelőség vezetőivel.


Gyakorlati bemutatókra is sor került
Gyakorlati bemutatókra is sor került


Képgaléria:

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: