2019-02-12 08:54:16• hírek • Közlemény

Szimbólumok, összetartozás – Reformátusok Szatmárért

Idén ősszel már kilencedik alkalommal tervezik megszervezni a Szatmár határok nélkül nevű rendezvényt, mely Nagyecseden átöleli a határ mindkét oldalán élő szatmári reformátusokat.

Hétfőn délelőtt erről tárgyaltak a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalában: Csűry István királyhágómelléki püspök, Kovács Lajos nagyecsedi polgármester, Fülöp István országgyűlési képviselő, a Reformátusok Szatmárért vezetője, valamit Gellén Sándor nagybányai-, Tolnay István nagykárolyi- és Király Lajos szatmári esperes. A beszélgetés célja az volt, hogy a szeptember 21-én megszervezendő esemény új lendületet kapjon.

 

Nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni ezentúl a szimbólumokra, Csűry István püspök úr javasolta a lelkipásztorok palástos jelenlétét és azok gyülekezeti tagokkal együtt való és azok előtt való felvonulását, ami azt üzenné, hogy van a gyülekezetek előtt lelkigondozó és mindannyiuk fölött ott van az Isten. Ugyanakkor imasátrak felállítására, több lelki program bevezetésére, fórum-beszélgetések megszervezésére és más felekezetek jelenlétére is biztatott az elöljáró.

 

A rendezvény célja, valamint a Reformátusok Szatmárért Egyesület tevékenysége továbbra is az összetartozást szeretné hangsúlyozni, erősíteni, Istenre bízva annak megvalósulását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: