2010-07-28 12:15:46• hírek • Póti Orsolya

Szilvalekvárfőző verseny Szatmárcsekén

Néptáncbemutató, kirakodóvásár, szilvából készült ételek kóstolása, lekvár szépe választás és még sok más szórakoztató program várja a látogatókat Szatmárcsekbe, ahol idén is megszervezik a nagy sikernek örvendő lekvárfőző versenyt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekében augusztus 20. és 21. között tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Szilvalekvárfőző versenyt, amelyre Szatmár megyéből is jelentkeztek a versenyzők.

A rendezvényt délelőtt 10 órától vályogból való lekvárfőző katlanrakás indítja, majd 14 órától ünnepélyes megnyitó veszi kezdetét, amelyen köszöntőt mond Sarkady Pál polgármester. A rendezvény mindkét napján szilvából készült ételek kóstolása és vásárlása áll a résztvevők rendelkezésére.

A megnyitót követően a színpadon bemutatkoznak a határon túli testvértelepülések csapatai: Kászon (Erdély), Kisráska (Szlovákia), Mezőgecse (Kárpátalja), Nagykároly (Szatmár megye), Saujon (Franciaország), Szilágypér (Szatmár megye), és Sződemeter (Szatmár megye), illetve a magyarországi testvértelepülések küldöttségei Attaláról és Sajószögedről. Fellépnek hagyományőrző csoportok, művészeti iskolák csapatai és gyermekeknek is szerveznek bemutatókat a kézművestáborban.


Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a szilvalekvárfőző versenyt
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a szilvalekvárfőző versenyt


Lesz továbbá vidámpark, rajzverseny, különböző vetélkedők és néptáncbemutatók. A szombati nap Maratoni Szabadtéri Cibere Bállal és tábortűzzel végződik. Másnap bemutatják a község és környékének nevezetességeit, valamint „Szabolcsi lakodalom" címmel a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes ad elő egy műsort, és néptáncegyüttesek tartanak bemutatókat. Vasárnap délután folyamatosan lesz CIBERE birkózóverseny több küzdőtéren, lekvárkóstolás, lekvár- és cibereevő verseny, valamint játékos vetélkedők. A legfinomabb lekvár díjazására 14 órakor kerül sor, miután záróbeszédet mond Dr. Ángyán József, a vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A rendezvény helyszíne a Kölcsey Ferenc Kulturális és Turisztikai Központ mögötti park, valamint a mellette található sportpálya. A belépőjegy ára naponta fejenként 300 Ft. (5 lej körül).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: