2014-03-10 14:17:13• hírek • Kocsis Zoltán

Szilágyságiak eseménydús vasárnapja Szatmárban

Illusztráció
Illusztráció

Nem mindennapi módon négy szilágysági férfi keveredett ilyen vagy olyan módon pácba március második vasárnapján Szatmár megyében. Közülük egy a kórházba került, egy másik pedig elutasította ezt a lehetőséget.

Vasárnap kevéssel dél után a DN19-es országúton Erdőd településen két gépkocsi ütközött össze, mindkettőt Szilágy megyei férfi vezette. A vétkes az a Nagyderzsidán lakó sofőr volt, amely Volkswagen Transporter típusú haszongépjárműjével próbált megelőzni egy személygépkocsit. Ám nem vette észre, hogy a zilahi férfi vezette jármű közben balra akart fordulni, így a két gépkocsi összeütközött. Szerencsére személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett.

Három órával később Nagykároly közelében újabb közlekedési baleset történt, amelynek szenvedő alanya egy másik szilágysági férfi volt. A Kraszna városában élő T. Zsolt elvesztette uralmát Honda típusú motorkerékpárja fölött és az árokba borult. A 26 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították a nagykárolyi kórházba, ahol elsősegély-ellátásban részesült, majd Szatmárnémetibe, a megyei kórházba szállították át.

Mivel elutasította a lehetőséget, így nem került kórházba az 57 éves J. Ioan, aki testi sértésért tett bejelentést a rendőrségen. A Szilágykövesdről származó juhász Szekerestanyán dolgozik egy farmon. Vasárnap este nézeteltérésbe keveredett egyik kollégájával. Az ittas állapotban lévő girókutai V. Razvan a vita hevében többször is arcon ütötte 34 évvel idősebb társát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: