2019-02-17 09:03:31• hírek • Bagosi Andrea

Szilágyság szépségei

Február 16-án, szombat délután a Károlyi Kastély Lovagtermében egy újabb fotókiállítás megnyitójára került sor.

A „Szilágyság – Szépség, Tradíció, Mese” nevet viselő tárlat 54 fotóból áll, melyek egy szilágysági alkotótáborban készültek. A megnyitó alkalmával a résztvevőket Bikfalvi Zsolt, a Vasile Vénig László Fotóklub alelnöke köszöntötte, szórakoztatásukról pedig a Ceatăra népzene együttes gondoskodott, akik alkalomhoz illően szilágysági dallamokat játszottak.

A kiállítás fekete-fehér, illetve színes portrékat, tájképeket, épületek részleteit, városi, illetve vidéki tájakat ábrázolnak, melyek mind Szilágy megye egy-egy hagyományát, szokását jelenítik meg. A fotók egy Szilágy megyében, 2018-ban immár második alkalommal megrendezett alkotótáborban készültek, melyben a hazai ismert fotósokon kívül Ukrajnából, Svájcból és Dániából is érkeztek fotóművészek. A meghívottak között szerepelt a nagykárolyi fotós, Bikfalvi Zsolt is.

A tárlatot február végéig láthatják az érdeklődők a Városi Múzeum nyitva tartási rendjének megfelelően.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: