2009-03-24 09:57:24• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Szilágyi Zsolt a negyedik helyen

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke áll majd az európai parlamenti választásokra bejegyzendő romániai Magyar Összefogás Listájának negyedik helyén - derült ki az EMNT hétfőn nyilvánosságra hozott közleményéből.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kötött februári megállapodása értelmében az EMNT az európai parlamenti választásokra összeállítandó - jogilag az RMDSZ nevén bejegyzendő - közös listán a lehetséges 43 hely gyakorlatilag egynegyedére, pontosabban 11 helyre jogosult.

Tőkés László püspök, EP-képviselő, az EMNT elnöke vezeti majd a közös listát. A másodikat és harmadik helyet az RMDSZ-es Winkler Gyula és Sógor Csaba foglalja el, ők jelenleg is EP-képviselők. A megállapodás szerint a lista negyedik helyére szintén az EMNT jelöl majd személyt. Mivel az EMNT jelöltjeinek hétfőn közzétett rangsorában Tőkés után Szilágyi Zsolt következik, övé lesz az a bizonyos negyedik hely (a magyar jelöltek a becslések szerint legfeljebb négy befutóra számíthatnak a választásokon).

Az EMNT jelöltlistáján a további sorrend (később egyeztetnek az RMDSZ-szel, hogy ki melyik helyet kapja majd a közös listán): László János, a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke, Dávid László, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Ábrám Noémi, a Diakónia Keresztyén Alapítvány ügyvezető igazgatója, az Erdélyi Nagycsaládosok Egyesületének alelnöke, Boros Zoltán zeneszerző, filmrendező, a román televízió magyar adásának volt főszerkesztője, Sándor Krisztina, a Bálványosi Szabadegyetem főszervezője, a Magyar Ifjúsági Tanács volt elnöke, Márton Zoltán, a Teleki Oktatási Központ igazgatója, a Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati képviselője, Lakatos Róbert filmrendező, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára, Toró T. Tibor volt parlamenti képviselő, az EMNT alelnöke, Bakk Miklós politológus, egyetemi előadótanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem politológia tanszékének helyettes vezetője.

Az RMDSZ néhány nappal korábban ugyancsak közzétette jelöltjei egy részének a nevét és sorrendjét. Eszerint Winkler és Sógor után, illetve az EMNT-s személy által elfoglalt, negyedik helyen szereplő jelölt után az összefogás listáján az RMDSZ színeit képviseli majd ötödik helyen Kovács Péter, a szövetség  ügyvezető alelnöke, az ifjúsági mozgalom képviselője, a hatodikon Horváth Anna volt államtitkár, jogász-közgazdász, a hetediken Csutak István integrációs és régiópolitikai szakértő. A nyolcadik helyre az EMNT jelöl, a kilencedik helyen pedig az RMDSZ-es Szabó Károly volt szenátort indítják.

A közös európai parlamenti választási lista létrehozásáról február 22-én írt alá megállapodást Marosvásárhelyen a két szervezet. Jogilag az RMDSZ listája lesz, tartalmában ugyanakkor a magyar összefogásé, amelyen közösen szerepelnek az RMDSZ és az EMNT jelöltjei, mégpedig 75, illetve 25 százalékos arányban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: