2011-01-14 14:57:04• hírek • Szatmár.ro

Szilágyi Domokosra emlékeztek

Pénteken a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében négy Szatmár megyei csapat mérhette össze az irodalom-tudását.

Immár hatodik alkalommal szervezett irodalmi vetélkedőt a LiterArt Magyartanári Egyesület és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség a megye középiskolásainak. A megmérettetésre, melyre Szilágyi Domokos életművéből kellett felkészülniük a csapatoknak, már hetekkel ezelőtt jelentkezhettek a diákok egy, a téma által ihletett, zenei aláfestéssel ellátott 15-20 diaképes powerpointos bemutatóval.

A vetélkedőn a nagykárolyi Kalazanci Szent József Iskolaközpont csapata, a Nagykárolyi Elméleti Líceum, a Református Gimnázium, valamint a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont csapata mutathatta meg a felkészültségét, ügyességét.
A négytagú csapatoknak rövid bemutatkozással kellett készülniük, a vetélkedőn villámkérdésekre kellett válaszolniuk, a népszerű Activity játék mintájára Szilágyi Domokos műveit kellett kitalálniuk, verseket szavaltak és írtak, de egy rögtönzött jelentet is elő kellett.

Az estébe nyúló olykor pörgős hangulatú, játékos, interaktív versenyen a diákcsapatokat Kereskényi Sándor irodalomtörténész, Jánk Károly költő, tanár, Schuller Elza magyartanár, Elek György újságíró és Szilágyi Boglárka, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzős diákja zsűrizte.


A házigazdák csapatának előadása
A házigazdák csapatának előadása


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: