2018-06-26 07:08:04• hírek • Bede Emőke

Szilágyi Domokosra emlékeznek hétfőn

Nyolcvan éves lenne idén Szilágyi Domokos, az erdélyi líra egyik meghatározó alakja, ki több szálon is kötődik Szatmárnémetihez. Épp ezért a Szatmárnémeti Kölcsey Kör és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület ünnepi megemlékezést szervez városunkban.

Nem ez lesz az első Szilágyi Domokos előtti főhajtás, hiszen a szervezők immár tizenhatodik alkalommal várják megemlékezésre a szatmáriakat.
 

„Az 1989-es romániai decemberi események után, a Láncos templom kertjében elhelyezett  Kölcsey-szobor avatását követően, épp  a tragikus sorsú Szilágyi Domokosra emlékezve  állíttatta  negyedszázada Szatmárnémeti magyarsága az első köztéri alkotást. Sok huzavona, csatározás előzte meg a Kolozsi Tibor képzőművész  többször is megrongált, előbb műkőből, majd bronzból elkészült, így kétszer is felavatott alkotásának elhelyezését, ami  –  ma már vitathatatlan  –  a legjobb helyen áll, s családi hangulatot, emberi melegséget sugározva teszi vonzóbbá városunk legforgalmasabb és legnépesebb lakónegyedét” –áll az esemény meghívójában, melyben a szervezők arra kérnek mindenkit, hogy koszorú helyett inkább egy szál virágot hozzanak magukkal.
 

A megemlékezés helyszíne a Ravensburg sétány, időpontja pedig július 2., hétfő délután 18 óra. Köszöntőt mond Muzsnay Árpád, emlékbeszédet tart Nagy Gyula, szavalnak: Grebur Krisztina és Papp Vivien diákok, fellépnek: László Zita és Csomós Rita. Díszőrséget pedig a Dsida Jenő cserkészcsapat tagjai állnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: