2021-07-03 10:50:29• hírek • Bede Emőke

Szilágyi Domokos mellszobra előtt emlékeztek meg a költőről

Nyolcvanhárom éves lenne idén a tragikusan fiatalon elhunyt Szilágyi Domokos, az erdélyi líra egyik meghatározó alakja, aki több szálon is kötődik Szatmárnémetihez. Születésnapján, július 2-án rá emlékeztek a szatmári irodalomkedvelők.

Az Erdélyi Magyar Közművelősédi Egyesület, annak Ifjúsági Szervezete és a Kölcsey Kör által szervezett eseményen elsőként Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa szólt a főhajtásra érkezőkhöz. „Az 1989-es romániai változásokat követően a Szilágyi Domokost ábrázoló szobor volt Szatmárnémetiben az első köztérre került, ott felavatott, magyar vonatkozású műalkotás. Anekdotákba illő történetek kapcsolódnak Kolozsi Tibor alkotása helyének kereséséhez, elhelyezése engedélyeztetéséhez, a város akkori polgármestere ugyanis azt is templomkertbe vagy valamilyen jelentéktelen helyen szerette volna látni. Azt gondolta, visszautasítjuk ezt a felajánlott helyet. Nem így történt. Jónak találtuk, s az idő bennünket igazolt: Szilágyi szobra által a költő lírája életet, emberközelséget vitt az akkor még elég sivárnak tűnő blokknegyedbe” – hangzott el, majd Muzsnay Árpár üdvözlő beszéde után Nagy Gyula magyartanár méltatta a költő munkásságát.



A megemlékezés második felében Béres Alexandra és Szilágyi Anna, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói, Loga Szilárd és Berei Edina Edda, a Református Gimnázium tanulói, illetve Boros Noémi és Szabó Bence, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai szólaltatták meg a lírikust, az iskolások után pedig László Zita, a Harag György Társulat színművészet lépett a közönség elé további költeményekkel. A szavalatok után a jelenlevők megkoszorúzták a tragikus sorsú költő mellszobrát, melynek talapzatánál természetesen bárki más is elhelyezhette az emlékezés virágait.


Az esemény alatt díszőrséget a szatmári Dsida Jenő Cserkészcsapat tagjai álltak.







Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: