2009-04-26 16:53:26• hírek • Szatmár.ro

Szilágyi Domokos Szavalóverseny

Első alkalommal rendezték meg a településhez kötődő költő nevét viselő egyházmegyei szavalóversenyt Batizon.

A szombaton megtartott, hagyományteremtő rendezvényre eredetileg negyvenháron I-XII. osztályos diák nevezett be a megye különböző részeiről, de végül harmincnyolcan vettek részt a megmérettetésen. A szavalóverseny előtt Rácz Ervin, a Szatmár-Kültelki Református Egyházközség segédlelkésze hirdetett igét, majd Király Lajos, főszervező, a házigazda-gyülekezet lelkésze köszöntötte az egybegyűlteket, idézve Szilágyi Domokos néhány ide illő sorát.

A versenyzők kötelező vers és választott vers kategóriákban mérkőztek meg, a zsűri értékelése szerint a jövőben jobban oda kell majd figyelniük arra, hogy ne csak elszavalják a műveket, hanem meg is értsék, magukévá tegyék azok mondanivalóját.

A zsüri tagjai: Szilágyi Éva, igazgató, Bessenyei István, színművész, Szatmári Elemér, lelkipásztor, Ilonczai Zsombor, lelkipásztor és Zaharia Gabriella, diák.

Helyezések:

Kánya Réka - különdíj (legfiatalabb versenyző, óvoda)

I-IV osztályok:

I. Ary Dalma (Szatmár-Láncos)

II. Szilágyi Balázs - Szilágyi Péter(Szatmár Láncos) - Plébán Ingrid (Különdíj is -Dr. Vasile Lucaciu Ált. iskola)

III. Benkovics Barbara (Dr. Vasile Lucaciu Ált. iskola)

V-VIII osztályok:

I. Docsa Denissza (Mikola)

II. Szatmári Apor (Pusztadaróc)

III. Harkai Réka Karola (Református Gimnázium)

IX-XII osztályok:

I. Vajas Petra - (Pálfalva- a Szatmári Magyar Hírlap különdíjasa)

II. Kósa Máté (Református Gimnázium)

III. Oroszi Noémi (Református Gimnázium)

A batizi református templom volt a helyszíne a szavalóversenynek

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: