2013-10-21 18:31:25• hírek • Kocsis Zoltán

Szigorúbb szabályok, kevesebben kapnak fűtéstámogatást

Szigorúbb feltételek mellett juthatnak hozzá idén a fűtéstámogatáshoz az igénylők, ezért vélhetően csökken majd a kedvezményezettek száma - idén figyelembe kell ugyanis venni a mezőgazdasági tevékenységekből származó bevételeket is.

Szatmár megye polgármesteri hivatalainak vezetői illetve szociális munkásai október 21-én, hétfőn egy-egy cd-t vehettek át Ioan Ciolteantól, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Hivatal igazgatójától, amelyen egy olyan programot tartalmaz, amellyel könnyedén kiszámíthatják egy-egy család jövedelmét. A nem kevesebb, mint 75 pontot figyelembe vevő program eredményétől függ majd, hogy az illető jogosult-e fűtéstámogatásra vagy sem. A legfontosabb újdonság ugyanis, hogy ezentúl figyelembe kell venni a mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmeket: kinek hány lábasjószága, tyúkja, stb. van.

Érdekességképpen tavaly Mikolában és Túrterebesen egyaránt háromszáz, Sárközújlakon 160, Egriben viszont alig 25-an kaptak fűtéstámogatást. Szatmárnémetiben idén egyelőre 1700 kérvényt adtak le a polgármesteri hivatalhoz, további közel kétszázat pedig a Szociális Közszolgáltatások Szatmárnémeti Osztályahoz.

A kormánybiztosi hivatal szervezte találkozót a polgármesterek nem úszták meg feddés nélkül. Dan Gheorghe, a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének vezetője kifogásolta, hogy ugyan a törvény betűi szerint egy-egy sürgősségi helyzetben a polgármestereknek kell elvégezniük az irányítást, amíg a szakemberek nem érkeznek ki a helyszínre, a legtöbb esetben azonban ez elmarad. Cristea Nicoleta, a Román Posta szatmári vezetője arra kérte a polgármestereket, segítsék jobban a postások tevékenységét, tekintve, hogy a leépítések következték számuk a legtöbb községben lecsökkent.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: