2009-07-07 16:02:48• hírek • Gozner Gertrud

Szigorúbb ellenőrzések

Kedd délben az Adóhivatal székházában tartott sajtótájékoztatót Mircea Ardelean, az Adóhivatal igazgatója és Ioan Sipos, a Pénzügyőrség főfelügyelője. Amint az adóhivatal vezetőjétől megtudtuk, az általa vezetett intézmény az elmúlt időszakban számos újítással állt elő, és ezek sorát a jövőben is bővíteni szeretné.

Többek közt a hivatal székházának előterében hirdetési pannót helyeztek ki, ahol egy plazmatévén az ügyfelek nyomon követhetik az adózással kapcsolatos legfontosabb információkat. Ezen kívül két számítógépet is az ügyfelek rendelkezésére bocsátanak, azok számára, akik on-line szeretnék leadni az adóbevallásukat és a pénzügyi kimutatásaikat.

A különböző adóbefizetések mértéke az év első hónapjában 82,09 % -os volt, az év második harmadában ez visszaesett 64,16 százalékra, de csak azért, mert időközben 52 százalékkal nőtt a befizetések előirányzott tervezete. Ha nem jött volna ez a határozat, a befizetések mértéke szinte 100%-os lenne - tudtuk meg az igazgatótól.

Az év első hat hónapjában 449,4 millió lej folyt be az Adóhivatalba, 3,7 % -al kevesebb, mint 2008 hasonló időszakában, amikor ez az összeg 463,6 millió volt. Ez nem jelentős csökkenés, figyelembe véve, hogy sok cég beszüntette a tevékenységét, vagy veszteségesen működik - fejtette ki Ardelean.

Ioan Sipos, a Pénzügyőrség vezetője arra hívta fel az érintettek figyelmét, hogy egy sürgősségi kormányrendelet alapján a pénzügyőrség munkatársai karöltve a rendőrséggel razziákat tartanak Szatmárnémeti és a megye útjain. A rendelet csütörtökön lépett hatályba, pénteken már kint volt terepen a közös csoport, és teherszállító járműveket ellenőriztek adóköteles áruk után kutatva.

Amint a főfelügyelő kifejtette, igyekeznek minél több áruszállítót ellenőrizni, és lefülelni azokat, akik illegálisan szállítják az adóköteles termékeket, mint a dohányárút, alkoholt és üzemanyagot, valamint a gabonát és a péktermékeket. Ha valakit tetten érnek, az árú mellett a szállítóeszközt, a tartályokat és magát az autót is lefoglalják.

Így járt a múlt hétvégén egy teherautó, amely gyümölcsöt és zöldséget hozott be Magyarországról, és gazdái nem tudták felmutatni az árú eredetét igazoló okmányokat. Kedd reggel a pénzügyőrség munkatársai egy kenyérszállítmányt ellenőriztek, melynek során 100 darab péktermékről a tulajdonos nem tudott számot adni. Ezt a szállítmányt is teljes egészében elkobozták.


Mircea Ardelean, az Adóhivatal igazgatója és Ioan Sipos, a Pénzügyőrség főfelügyelője.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: