2010-04-14 19:08:58• hírek • MTI

Szigorítják a betegnyugdíjazást

Szigorítják a betegnyugdíjazási szabályokat, hogy megakadályozzák a területen tapasztalható visszaéléseket.

Erről a bukaresti kormány fogadott el szerdán sürgősségi rendeletet. A kabinet döntése szerint ezentúl 45 napról 30 napra korlátozzák a betegszabadságot. A betegség miatt munkaképtelenné nyilvánított nyugdíjasokat ezentúl a hatóságok rendszeres ellenőrzés alá vethetik, vagyis a rendőrség kiszállhat hozzájuk, és ellenőrizheti, hogy napközben valóban otthon tartózkodnak-e. Emellett megkétszerezték a törvénytelen betegnyugdíjaztatáshoz hozzájáruló orvosokra kiróható bírságot.

A kormány azzal indokolta a döntést, hogy az elmúlt három évben megkétszereződött az egészségügyi minisztérium költségvetéséből a betegnyugdíjasokra fordított összeg. Cseke Attila romániai egészségügyi miniszter elmondta, hogy az intézkedéssel a betegnyugdíjaztatással való visszaélést akarják visszaszorítani, hogy csak azokat minősítsék hivatalosan munkaképtelennek, akiknek az egészségi állapota ezt valóban indokolja.

Románia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérésére fogadta el ezt a várhatóan kiadáscsökkentést eredményező döntést. Románia tavaly márciusban kötött az IMF szervezésében mintegy 20 milliárd euró értékű többoldalú készenléti hitelmegállapodást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: