2011-03-16 14:59:12• hírek • Szatmar.ro

Szigorítás a törvényben

Olyan szabályzatot kell jóváhagynia a helyi önkormányzatnak, amely értelmében szigorodik a városrendezési tervek elfogadása.

Ilyés Gyula polgármester elmondta, az eddigiekben is létezett közvita a városrendezési tervek elfogadása előtt, az új előírásoknak megfelelően azonban ezentúl négyszer kell tájékoztassák a lakosságot. Első ízben a szándék megjelenésekor, másodjára a tervezés folyamatában, harmadjára a tervek elkészültekor és a tanácsi határozat előkészítésekor, utoljára pedig a hagyományos, közmeghallgatáskor kell értesítse a lakosságot a helyi önkormányzat.

A polgármester szerint ez ugyan meghosszabbítja a városrendezési tervek jóváhagyását, azonban pozitívum, hogy az érdekelt felek követni tudják a kérvényezés minden részletét és beleszólhatnak ebbe, amennyiben úgy találják valami nem legálisan történik.
Az önkormányzat számára ez többletkiadással jár, azonban az utólagos konfliktusokat ki lehet majd ezzel védeni.

Az urbanisztikai törvényben szintén megszorítások születtek, csakúgy, mint az építkezési engedélyek kibocsájtásáról szóló 50-es számú törvény terén is. Ez utóbbi eddig kimondta, hogy az olyan engedély nélkül épült ingatlanok is legalizálhatóak utólag, amelyek megfelelnek bizonyos feltételeknek. Az új törvénymódosítás ezt kiiktatná, így az illegális építkezéseket megakadályoznák.

Az elöljáró elmondása szerint az új törvény konfliktusokat okoz majd, hiszen a különböző engedély nélkül épült szállodák, lakóházak, és egyéb ingatlanok lebonthatóak lesznek.


Szigorításra lehet számítani csütörtöktől
Szigorításra lehet számítani csütörtöktől


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: