2012-11-23 09:30:27• hírek • Mti

Szexvideón szerepelt a kínai párttitkár

Leváltották a 32 milliós Csungking város egyik kerületének párttitkárát, miután bebizonyosodott róla, hogy szerepel interneten keringő szexképeken, illetve videofelvételen - jelentette a kínai online média pénteken.

A kommunista párt helyi fegyelmi ellenőrző bizottságának vizsgálata megállapította, hogy a filmen Lej Cseng-fu látható, a tényleges hatósági nyomozást azonnal megkezdték. A felvételeket állítólag 18 éves szeretője készítette titokban, miután vitába keveredett a férfival.

Az ügyet végül egy Csi Hszü-kuang nevű újságíró robbantotta ki, aki mikroblogján ugyancsak közzétette a szóban forgó felvételeket. Lej kezdetben tagadta, hogy azok valódiak lennének, illetve, hogy ő szerepelne rajtuk.


A délnyugat-kínai közvetlen központi alárendeltségű város, Csungking volt az, amelynek éléről az idén tavasszal eltávolították az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányának főszereplőjét, Po Hszi-laj párttitkárt. Ellene jelenleg is eljárás van folyamatban, egyebek mellett korrupció és többrendbeli házasságtörés gyanúja miatt.


Feleségét egy brit üzletember meggyilkolásáért ítélték felfüggesztett halálbüntetésre, míg a város rendőrfőnökét Vang Li-csünt 15 év börtönre ítélték. Po és Vang egyébként korábban arról volt híres, hogy rendet teremtett a maffiaharcairól, a prostitúcióról, fegyveres rablásokról és más bűncselekményről elhíresült Csungkingban.


Po Hszi-lajt Csang Tö-csiang miniszterelnök-helyettes váltotta a városi párttitkári székben, s Csang mindössze nyolc hónap után - munkája elismeréseként - a Kínai Kommunista Párt legfelsőbb vezetésébe, a politikai bizottság hét tagú állandó bizottságába delegálták.

Napokkal korábban bejelentették, hogy Csungking új párttitkárt kap Szun Cseng-caj személyében. Az 1963-as születésű politikus eddig Csilin tartományban szolgált, s megfigyelők ígéretes jövőt jósolnak neki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: