2009-10-28 16:01:57• hírek • Tóth Klarissz

Szexuális intelligenciahányados

Teljesítményorientált világban élünk, amikor is mindent mérünk, felmérünk és értékelünk. Fizikai teljesítmény, szellemi kapacitás, érzelmi rátermettség stb. Az idők folyamán az emberi kíváncsiság és hiúság arra késztetett bennünket, hogy kiértékeljük saját intellektuális képességeinket. Ki mennyivel és miben jobb, mint a másik?

A teljesítménytesztről a legtöbbeknek azonnal az IQ, vagyis az intelligenciahányados jut az eszébe. Egy idő után azonban ez is lerágott csonttá vedlett, néhány éve kifejlesztették az EQ, vagyis az érzelmi intelligenciatesztet. Napjainkban a munkahelyek többségén erre jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint az IQ-ra. Mindezek után újabb őrületre volt szükség. Ha már tudjuk milyen okosak-, és érzelmileg milyen érettek vagyunk, miért ne derítenénk ki, miként brillírozunk az ágyban? Ebből adódóan két amerikai szociológus, Sherre Conrad és Michael Milburn kiötlötte a SZEXQ-t is.

Sikerült bebizonyítaniuk, hogy minden személy erotikus dimenziója könnyűszerrel megállapítható, mivel a SZEXQ szoros összefüggésben van a nyelvérzékkel, az IQ-val és az ÉQ-val egyaránt. Ebből adódóan azok a személyek, akik az élet más területein is remekelnek, nagyobb valószínűséggel fognak több kreativitást és folyamatos megújulást csempészni szexuális életükbe, mint azok, akik elhanyagolják saját képességeik fejlesztését. Az a mód, ahogyan a szexhez viszonyulunk, amilyen magabiztossággal birtokoljuk, kifejezi azt az mértéket, amilyen szerepet a szex életünkben betölt.

A szexuális intelligencia nem genetikai hozomány, nincs belénk kódolva. Az évek előrehaladtával azonban, tanulás, gyakorlás és tapasztalatszerzés által mindenki gazdagíthatja szexuális intelligenciáját. A fejlett SZEXQ egyik legkifejezőbb módja az, ahogyan saját szexualitásunkhoz- és az ellenkező nem képviselőihez viszonyulunk. Mert azt azért mindenki tudja, hogy a szex izgatja a testünket, felcsigázza a fantáziánkat, megérinti a lelkünket, ezáltal pedig gazdagítja szexuális intelligenciánkat.


A SZEXQ szoros összefüggésben van a nyelvérzékkel, az IQ-val és az ÉQ-val

A SZEXQ szoros összefüggésben van a nyelvérzékkel, az IQ-val és az ÉQ-val


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: