2011-05-06 10:51:42• hírek • www.blikk.hu

Megverik Évát, ha kijön a villából

Családja sem tudja, amit állítanak róla: pénzes pasikra vadászott az éjszakában.

Még villatársai előtt is gyakran titkolózik Éva, a Blikk azonban megtudta, mi lehet az oka annak, hogy a törtető lány szégyelli a múltat. Még legjobb barátjának, Alekosznak sem meri bevallani, mi az, ami a szívét a leginkább nyomja, könnyes szemmel csak hallgat.

Fény derült azonban arra, hogy Évát elég jól ismerik az éjszakában. Egy szórakozóhely pincére szerint ugyanis Éva pont ugyanúgy viselkedik a villában, mint ahogy azon kívül, ezért tavaly nyáron nem véletlenül kapta törzshelyén az „Aranyásó" gúnynevet.

– Szinte minden este nálunk ivott Éva. Ahogyan azt a showban is láthatják a nézők, nem veti meg a finom borokat. Az ital mellé pedig mindig talált társaságot is. Persze a pénztárcájuk szerint válogatott a férfiak között, általában csak azokkal ismerkedett, akik fizettek neki. Ezért ragasztottuk rá az Aranyásó gúnynevet.

Ha pedig az este végére mégis egyedül maradt, akkor pontosan ugyanúgy tett, mint a villában: körbejárt az asztalok között, és összeöntögette magának az otthagyott italokat – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő pincér.

Éva ténykedése során ellenségeket is szerzett magának - erről olvashatnak a www.blikk.hu-n

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: